Hirdetés
Kezdőlap Hírek Gyermekpornográfia. 11 középiskolás ellen emeltek vádat
No menu items!

Gyermekpornográfia. 11 középiskolás ellen emeltek vádat

Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat 11 fiatallal – fiúkkal és egy lánnyal – szemben a Budakörnyéki Járási Ügyészség – tájékoztatta a vádhatóság.

A  Pest megyei középiskolások olyan pornográf felvételeket osztottak meg az interneten, amelyek az egyik vádlott volt barátnőjéről, a bűnügy sértettjéről készültek.

A felvételeket egy fiú készítette a lányról a telefonjával, illetve a lány, aki bízott abban, hogy a felvételek nem kerülnek illetéktelen kezekbe, maga is küldött a fiúnak intim fotókat.

Végül 2017 nyarán a fiatalok szakítottak, ám a fiú, aki haragudott a lányra, a felvételeket egy közösségi oldalon elküldte az egyik barátjának. Utóbbi pedig egy ismerősének továbbította a képeket – szól az MTI közreadott jelentése.

A fiú, néhány nap múlva megbánta, hogy elküldte a képeket és arra kérte a barátját, hogy törölje az átküldött felvételeket,  azonban addigra már a felvételek a bűnügy további vádlottjaihoz is eljutottak. Ők letöltötték, elmentették, tárolták, majd egymás között és további ismerőseik között megosztották a felvételeket.

A vádlottak olyan csoportokba is feltöltötték a pornográf felvételeket, ahol több százan megtekinthették azokat – ismertette az ügyészség.

Az  "aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvételt készít, megszerez, tart, átad, más vagy a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, bűncselekményt követ el" - fogalmaz az ügyészség.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt 11 fiatallal szemben emelt vádat – közölte a vádhatóság.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.