Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Kamatdöntés - Az első számú közellenség az infláció
No menu items!

Kamatdöntés – Az első számú közellenség az infláció

Virág Barnabás 

Az egynapos betéti gyorstenderek kamata és az alapkamat összezárását követően új szakaszba lép a monetáris politika, a jegybanki eszköztár egyszerűsödni fog, ugyanakkor az első számú “közellenség” továbbra is az infláció marad – mondta Virág Barnabása Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden online sajtótájékoztatón, a monetáris tanács kamatdöntő ülését követően.

Reálisnak tartotta a kamatok szeptemberi összezárására számító piaci várakozásokat, de megjegyezte, hogy a pénzpiaci közeg gyorsan változhat. Hozzátette, az európai energiaárak és a fizetési mérleg pozíciója is jóval kedvezőbb képet mutat, mint 2022 októberében, amikor a jegybank aktiválta az új eszközt.

A 13 százalékos alapkamat megfelel a kockázatok kezelésére, a piaci körülmények pedig lehetővé tették az egynapos tenderek kamatkondícióinak közelítését a megszokott ütemben.

Az MTI értesülése alapján a monetáris tanács döntött arról, hogy a kötelező tartalék választható részére fizetett kamat 100 bázisponttal, 15 százalékról 14 százalékra mérséklődik, szintén 100 bázisponttal csökken az egynapos betéti gyorstenderek és devizacsere tenderek kamata, és a kamatfolyosó felső széle is 100 bázisponttal 16,5 százalékra csökken – idézte fel.

Mint mondta, a kamatok összeérését követően a monetáris politika középpontjában továbbra is az inflációs cél elérése és a pénzpiaci stabilitás áll majd, a szigorú monetáris kondíciókra továbbra is szükség lesz. A jegybanki politika nem “robotpilóta” üzemmódban, hanem adatvezérelten, lépésről lépésre halad majd.

A jövőbeli kamatpálya alakulásához támpontot a szeptemberi inflációs jelentés és az országkockázat alakulása adhat – erősítette meg.

Megemlítette azt is, hogy az eszköztár egyszerűsítése mellett a napi swap tendereket és diszkontkötvény aukciókat továbbra is aktívan használni fogja az MNB.

A monetáris politika dezinflációs hatásai egyre szélesebb körben hatnak, a dezinfláció folyamata zajlik a gazdaságpolitika minden területén, ősszel várhatóan egyszámjegyűvé válik az áremelkedés mértéke. Azt is hozzátette, hogy az inflációt 2024-ben tovább kell csökkenteni annak érdekében, hogy elérje a 3 százalékos jegybanki célértéket.

Az élelmiszerárak csökkenése augusztusban folytatódott, illetve a vállalkozások inflációs várakozásai is csökkentek, mindez pedig hozzájárul ahhoz, hogy az éves inflációs adat Magyarországon várhatóan a régiós mezőnyön belül marad – részletezte.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a második negyedévben újra csökkent a gazdaság teljesítménye, aminek a hátterében a magas infláció által okozott belső keresletvisszaesés és az elhalasztott beruházások állnak.

Véleménye szerint a folyó fizetési mérleg egyenlege továbbra is javul, és a 2023-ra korábban előrejelzett 2 százalékos hiánynál számottevően jobb lehet az adat az év végére. Megjegyezte, hogy a kormány elkötelezett a hiánycélok tartása mellett, amelyhez a lehetőségek is megvannak a kabinet kezében.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A villany vezérelte tüzes ló. Ford Mustang Mach-E Premium RWD teszt

A Mach-E áramvonalas külseje kifejezetten mutatós, az ikonikus Whisper Blue fényezéssel pedig még izgalmasabbá teszi.

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül...

Erre vigyázzunk a külföldi pénzfelvételnél

Ha a bankkártya elveszik vagy elakad egy ATM-ben, azonnal le kell tiltani. Ezt az adott bank honlapján található letiltási számok segítségével tehetjük meg.

Az Agrárminisztérium és a Magyar Bankszövetség együttműködési megállapodása

Ma Magyarországon a teljes gazdasági hitelállományon belül 14,6 százalék a mezőgazdasághoz és az élelmiszeriparhoz kapcsolódik.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Már él az automatikus napi átutalási limit az OTP-nél

Sok OTP-ügyfél most, az internet- vagy mobilbanki belépésénél szembesül azzal az üzenettel, hogy május 8-tól a pénzintézet biztonsági okokból automatikus napi limitösszeget vezetett be...

Erre vigyázzunk a külföldi pénzfelvételnél

Ha a bankkártya elveszik vagy elakad egy ATM-ben, azonnal le kell tiltani. Ezt az adott bank honlapján található letiltási számok segítségével tehetjük meg.

Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke

A döntésre azután került sor, hogy az őt delegáló OTP Nyugdíjpénztárnál február végén megszűnt a szakember vezetői megbízatása.

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.