Kezdőlap Energia Tízmilliárd eurós áramhálózati fejlesztés indult Németországban
No menu items!

Tízmilliárd eurós áramhálózati fejlesztés indult Németországban

Elkezdődött hétfőn Németországban az utóbbi évtizedek legnagyobb szabású áramhálózati fejlesztése, a SuedLink nagyfeszültségű távvezeték kiépítése, amelyre tízmilliárd eurót fordítanak.

A 700 kilométer hosszú vezeték az ország északi részén a szél erejének felhasználásával – elsősorban a tengeri szélerőműparkok révén – előállított, alacsony termelés esetén pedig norvégiai vízerőművekből importált áramot továbbít a délen fekvő ipari központok felé, amelyeknek energiaellátását az atomerőművek lekapcsolása miatt át kell szervezni.

Az eredeti tervek szerint a beruházással már tavaly el kellett volna készülni. Az új menetrend szerint 2028-ra épülhet ki a SuedLink. A munkálatokat Robert Habeck gazdasági miniszter, alkancellár jelenlétében indították el az Elba torkolatánál – Hamburg térségében – fekvő Wewelsfleth-nél, ahonnan egy ötkilométeres alagúton vezetik át a kábeleket a folyó túlpartjára. A beruházásnak ez a szakasza önmagában 250 millió euróba kerül.

A miniszter kiemelte, hogy a megújuló energiaforrások kiaknázásának ösztönzése révén az eddiginél jóval több áramot termelnek majd az észak-németországi szélerőműparkok, holott a hálózat már a jelenlegi termelés megfelelő továbbítására sem alkalmas. Ezért a SuedLink kiépítése elengedhetetlen, azonban a beruházás nemcsak Németország, hanem a szomszédos országok energiabiztonságát is erősíti.

A nagyjából négy atomerőmű termelésének megfelelő mennyiségű – tízmillió németországi háztartás ellátására elegendő – villamos energia továbbítására képes hálózat két nagyfeszültségű egyenáramú vezetékrendszerből áll, amelyek egymás mellett haladnak az ország középső részén, Türingia tartományban fekvő Gerstungenig, ahol szétválnak, délkeleti irányban Bajorország, délnyugati irányban Hessen és Baden-Württemberg felé.

A tervezést és az útvonal kijelölését számos településen heves viták és bírósági eljárások követték. A hatalmas – helyenként 75 méter magasságúra tervezett – acéloszlopok és a rajtuk futó vezetékek körüli aggodalmak miatt több szakaszon föld alatt telepítik a kábeleket, ami tovább növeli a költségeket.

A beruházás az úgynevezett energiapolitikai fordulat egyik legfontosabb eleme. A szövetségi parlament (Bundestag) 2011-ben, a fukusimai atomerőműben történt katasztrófa után határozta el az akkori, Angela Merkel vezette kormány javaslatára, hogy Németország szakít a nukleáris energiával, vagyis fokozatosan, 2022 végéig leállítják mind a 17 atomerőművet, és az így kieső termelést hosszabb távon a megújuló forrásokra épülő energiatermelés kiterjesztésével pótolják. Az utolsó három erőmű leállítását az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggő földgázellátási feszültségek miatt elhalasztották egy bő negyedévvel, 2022. április 15-re. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Több, mint a híres halászlé. Korszaknyitó gazdasági fejlesztések jöhetnek Baján

Fotó: Baja.hu Baja gazdasági szerepe jóval túlmutat a város határain...

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.
Hirdetés

Hírek

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A kormány “kettős fék” rendszerrel mérsékelné az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban

A kabinet "kettős fék" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait - írta elemzésében a Makronóm Intézet hétfőn, miután a a programról szóló jogszabály tervezetét a kormány társadalmi vitára bocsátotta.

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.