Kezdőlap Zöld üzlet Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota
No menu items!

Javult a Pannon homoki élőhelyek ökológiai állapota

Rácz András, Tápióbicske, DINPI, Nemzeti Park

Az elmúlt európai uniós ciklusban leginkább a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP) forrásából országszerte 40 milliárd forint keretösszeggel, több mint 90 beruházással, mintegy 100 ezer hektár területen valósítottak meg élőhely-rekonstrukciós feladatokat a hazai nemzeti park igazgatóságok – jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára Pannon homoki élőhelyek fejlesztése című pályázat zárórendezvényén, kedden, Tápióbicskén. 

Az államtitkár a beszédében kiemelte, Európa több országával ellentétben Magyarország teljes területének csaknem egyharmada természetközeli állapotban maradt fent, amely egy rendkívüli arány és egyben nemzeti kincs is. Erre az örökségre vigyáz tíz hazai nemzeti park igazgatóság mintegy 1300 kollégájával, amely munka nem öncélú, hanem mindannyiunk érdeke, hiszen az ökoszisztéma és annak jó állapota biztosítja a fennmaradásunkat a Kárpát-medencében – fűzte hozzá.

Rácz András megállapította, hogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság is tevékenyen és eredményesen vett részt ebben a munkában, hiszen a KEHOP program keretében 8 projektet valósított meg, csaknem 2,4 milliárd forint támogatás felhasználásával, amellyel 2800 hektáron javult a természeti környezet állapota. Ugyanezen célból a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében 7 projekt indult el 2,6 milliárd forint keretösszeggel 2100 hektár hatásterületen. A mai napon záruló VEKOP projekt 235 millió forint nagyságrendben a Tápió menti homoki élőhelyek ökológiai állapotának javítására fókuszált.

Az államtitkár szerint a természetvédelmi munka ahogy öncélú sem lehet, úgy egyedül sem lehet végezni, éppen ezért rendkívüli szükség van a helybéliek – önkormányzatok, polgármesterek, országgyűlési képviselők és civil szervezetek – összefogására is.

Ezen együttműködés motorja a területen a Tápió Közalapítvány, amely a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzet védetté nyilvánítását is kezdeményezte 25 éve. A körzet 5000 hektáros területet ölel fel a Tiszántúl, a Duna-Tisza köze és az Északi-középhegység találkozási pontján olyan értékes és ritka területekkel, mint a homoki élőhelyek, a löszgyepek, illetve a mocsárrétek világa – tette hozzá. (Agrárminisztérium )

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.