Kezdőlap Menedzser-Kihívások Klemm Balázs, a generációépítő menedzser
No menu items!

Klemm Balázs, a generációépítő menedzser

Miközben a többgenerációs vállalkozást építő családfők a következő generáció képviselőinek gyakran beszélnek arról, mit kell majd tenni a nehéz időkben, Klemm Balázs a Hotel&More független szállodaüzemeltető tulajdonosa a turizmust, a végveszély szélére sodró Covid, majd az energiaárrobbanás időszakában, a gyakorlatban mutathatta be fiának, Krisztiánnak, mit is jelent erős ellenszélben hajózni.

Utólag is túlzás lenne azt állítani, hogy szakmailag szerencsés volt, de tény, hogy mivel Klemm Balázs a szállodaiparban korábban megszerzett tapasztalataira alapozva, akkori társával éppen 2008-ban a globális gazdasági válság időszakában alapított önálló szállodaüzemeltető céget, az új évezred első globális recessziójában olyan tudásra tett szert, ami mindmáig képes átsegíteni a nehéz időkön.

És miközben a recesszió mérete 2008-ban a negatív újdonság erejével hatott, a nálunk akkor elterjedő független szállodaüzemeltetés megjelenésére sem nagyon volt példa korábban Magyarországon. Pedig nyugaton már megszokott volt, hogy a különféle befektetők tulajdonában álló hotelek nyereséges üzemeltetését az arra szakosodott szakmai cégek vállalják fel. A lépés azonban idehaza, akkor korántsem volt kockázatosmentes, mert az egész világra kiterjedő gazdasági válság a Covidhoz hasonlóan – igaz annál valamivel lightosabban -, éppen a turizmust vitte padlóra. Habár a pandémiához hasonló bezárásokra nem került sor, de a recesszióban az embereknek így is sokkal kevesebb pénzük maradt az utazásra. A kihívást fokozta, hogy Magyarországon éppen ezt megelőzően épültek fel az első Széchenyi terv vissza nem térítendő támogatásaiból azok a minden reális költségszámítást nélkülöző, gyakran megkérdőjelezhető kivitelezésű szállodák, amelyek nyereséges működtetése még a normális gazdasági körülmények között sem lett volna egyszerű. A bajt tetézte, hogy a vissza nem térítendő támogatáshoz jutó, de a szállodai üzletágban többségében járatlan tulajdonosok nagy része a forint kamatnál abban a pillanatban lényegesen olcsóbb devizahitel felvételével biztosította a pályázati forrás mellé elvárt önrészt.

A helyzet azonban drámai módon megváltozott akkor, amikor 2008 után, a gazdasági válság hatására a forint rendkívül meggyengült és a több mint kétszeresére növekedett devizahitel törlesztőrészlet a fizetőképes kereslet elmaradása mellett, sok új szálloda számára kigazdálkodhatatlanná vált. És miközben több újonnan épült szálloda is csődbe jutott, vagy végveszélybe került, a hitelező bankok sorra vették vissza a nemfizető hoteleket.

Így tehát Klemm Balázs frissen induló független szálloda üzemeltetőként, a legnehezebb gazdasági környezetben tanulta meg azt, hogy miként lehet a legkülönfélébb koncepció mentén létrehozott, legkülönfélébb minőségű – a kettőtől a négycsillagig terjedő – és kategóriájú, veszteséges szállodákat talpra állítani. Olyan üzemelési modellt kialakítva, amivel a napi költségek kitermelése mellett a bankhitelek törlesztésére és a tulajdonosok pénzügyi elvárásainak teljesítésére is jut a bevételből.

„Annak ellenére, hogy a legkeményebb időszakban kellett megtalálni az egyetlen járható utat, utólag már előnynek érzem, hogy a legnehezebb időszak a legszigorúbb tervezésre és költséggazdálkodásra kényszerített minket. Mivel minden forint helyét mindig meg kellett nézni, olyan túlélési ösztön alakult ki, aminek hatására már a jobb időkben sem jöhetett szóba a pazarlás. Ez a tapasztalat pedig a Covid időszakában is nagyban hozzájárultak a sikeres túléléshez” – fejti ki Klemm Balázs, aki a Hotel&More családi tulajdonú szállodaüzemeltető cégében ma már fiával is együtt dolgozik.

Ennek kapcsán azt mondja, pályafutása elejétől az vezérelte, hogy egy olyan céget építsen fel, amelyet később a gyerekei és az unokái visznek majd tovább. De mivel azt akarta, hogy fia, a maga döntésének érezze ezt a választást, arra törekedett, hogy Krisztián már gyerekkorától megismerje a szakma szépségeit és nehézségeit. „Mivel mindig arra törekedtem, hogy a gyermekeim olyan munkát végezzenek, amit szeretnek, azt is fontosnak tartottam, hogy már fiatalon is megtapasztalják azt,hogy mit jelent a munka. Ezért kapott a cégünknél eleinte kisebb, majd nagyobb feladatokat Krisztián, aki akkor még csak a nyári szünetben ismerkedett meg a szakmával.”

Az elképzelés bevált, mert miközben Klemm Krisztián a klasszikus módon, az alsó lépcsőfokról lépett előbbre a szállodai ranglétrán, közben egyre inkább megszerette a szakmát.

„Tizennégy éves koromtól már rendszeresen dolgoztam valamelyik szállodában és az is motivált, hogy mindig ott kaptam feladatot, ahol a leginkább hasznára lehettem a csapatnak. Segítettem a konyhán, voltam reggeliztető az étteremben, de ha arra volt szükség, még a szobaasszonyoknak is besegítettem, vagy a recepciós pultban fogadtam a vendégeket” – magyarázza Klemm Krisztián, aki számára ezek után természetes volt, hogy Metropolitan Egyetem vendéglátás szakán szerezte meg a diplomát.

„Apaként nagyon jó érzés számomra, hogy Krisztián élvezi ezt a fantasztikus világot, én pedig természetesen minden tapasztalatot és tudást átadok neki azért, hogy magabiztosan boldoguljon a szakmában. Ezért tartottam fontosnak azt is, hogy hozzám hasonlóan ő is az alapoktól ismerje meg a hotelek világát, miközben kifejezetten becsülöm azért, mert sehol sem az apja nevével akart érvényesülni”- fejti ki Kelmm Balázs. Hozzátéve, hogy miközben a Hotel&More a Covid alatt, egy percig sem zárta be a szállodáit, 2020-ban érkezett el az a pillanat, amikor Krisztián friss diplomásként a balatonfüredi Akadémia Hotelbe került, hogy újabb tapasztalatokat szerezve segítse a csapat munkáját. Mivel a vártnál is eredményesebben teljesítette a küldetést, amikor a szálloda igazgatója úgy döntött, hogy távozik, Klemm Krisztián vette át a hotel irányítását. Ahol olyan csapatmunkát alakított ki, amivel a nyári szezonban már rekord árbevételt ért el a ház.

„Fokozatosan éreztem rá arra, mennyire összetett és ezért mennyire szép ez a szakma, milyen jóleső érzés a vendégek elégedettségét látni. Utólag pedig különösen szerencsésnek tartom, hogy a szakmai tradíciókat követve én is alulról indulva ismerhettem meg a szállodai szakmát, mert ez kellő magabiztosságot ad, a szakmai döntéseknél, mert tudom, hogy amit elvárok, azt magam is képes lennék elvégezni. Emellett pedig az sem okoz gondot, hogy ha szükség van rá, igazgatóként a kétkezi munkát is felvállalva segítsem a csapatot”- magyarázza Klemm Krisztián. Akinek önállósodását az is elősegítette, hogy Klemm Balázs tudatosan törekedett arra, hogy fiával sose dolgozzanak közvetlenül egy helyen.

A balatonfüredi siker után Klemm Balázs számára egyértelművé vált, hogy Krisztián már a nagyobb kihívásokra is készen áll. Ez akkor következett el, amikor 2021 őszén a Hotel Budapest (az egykori Körszálló) üzemeltetését a Hotel&More vette át. Az újranyitó szálloda igazgatói feladata Klemm Krisztián számára azért is jelentett összetett feladatot, mert a ház olyan, a családi szállodaüzemeltető által kidolgozott egyedi, hibrid koncepcióval indult újra. Aminek az a lényege, hogy a turisták mellett – akik a vendégkör 70 százalékát adják -, a Budapesten hosszútávú tartózkodásra berendezkedő főiskolások, egyetemisták és céges szakemberek is célközönségnek számítanak.

A Hotel Budapest azóta az elszálló inflációs környezetben, a tavalyi energiaárrobbanás akadályát is sikeresen véve, kiemelkedő telítettséggel üzemel. Igazolva azt, hogy egy családi vállalkozás generációváltásának előkészítése csak akkor lehet sikeres, ha a szülő és a gyermek is elkötelezetten, kellő szakmai tudással felvértezve vág bele a közös projektbe.
Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...
Hirdetés

Hírek

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...