Kezdőlap Francia kapcsolat Károlyi László: a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara katalizátor szerepet tölt be

Károlyi László: a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara katalizátor szerepet tölt be

Miközben a technológiai fejlődés, a digitális transzformáció és a fenntarthatóság fókuszba kerülése új irányt ad a gazdaság fejlődésének az emberi és szakmai kapcsolatok szerepe továbbra is meghatározó az üzleti életben és a kétoldalú kapcsolatokban – vallja Károlyi László a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara (CCI France Hongrie) újabb három megválasztott elnöke, a Legrand Zrt. vezérigazgatója.

„Az MFKI a magyar üzleti élet megbecsült szereplőjeként már több, mint három évtizede katalizátora a francia-magyar üzletfejlesztésnek. Mindez egy olyan kihívásos időszakban is folytatódott, amikor a korábban sosem látott nehézségek a Covid, majd az ukrajnai háború és a következményeként meglódult infláció, valamint az energiaáremelkedés tette próbára a gazdasági élet szereplőinek ellenállóképességét. A kamara ebben a helyzetben kiemelten fontosnak tartja, hogy a legfrissebb üzleti információkat, előrejelzéseket, a hagyományos online csatornák mellett a személyes találkozásokat, megbeszéléseket is elősegítő üzleti eseményeken is megossza a tagjaival” – magyarázza a 2020-as első megválasztását követően ismét elnöknek választott Károlyi László.

Szavai szerint ezt szolgálják azok a 2021-ben elindított Hot Topik elnevezésű üzleti rendezvények, ahol a tagvállalatok javaslatai alapján, az adott üzleti évben legfontosabbnak tartott aktuális, a cégeket leginkább kihívások elé állító témákat – mint amilyen a home office, vagy az energiaárak – veszik górcső alá. Úgy, hogy az alkalmanként kétórás üzleti fórumon mindig egy kormányzati és egy szakértő véleményét ütköztetik, miközben a közönség soraiból érkező kérdésekre is válaszolnak, hogy a résztvevők az ott elhangzottakból tudjanak informálódni és inspirálódni. A tagság reakciója abszolút pozitív, mert a Hot Topik lett a Kamara leglátogatottabb eseménysorozata.

„A rendezvénysorozat más módon is új impulzust is hozott a kamara életébe. A visszajelzések alapján ugyanis olyan szakmai bizottságokat hozunk létre, amelyek a tagvállalataink többségét érintő témákban fognak olyan részletes javaslatokat, tanácsokat kidolgozni amelyek a mai, rendkívül bizonytalan, számtalan új törvényváltozással terhelt időszakban segíthetnek az eligazodásban. Ha pedig a tagjaink ezt szükségesnek érzik, még a törvényelőkészítő szakaszban olyan javaslatokat is kidolgoznak, amelyeket aztán párbeszédet kezdeményezve, a törvényalkotókhoz is eljuttatunk.”

Károlyi László kifejtette: elnökként az a célja, hogy amikor a Magyar-Francia kamaráról esik szó, az üzleti élet szereplői rögtön tudják, hogy a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok meghatározó előmozdítójáról van szó. A Kamara az elmúlt időszakban ezért úgy finomította a stratégiai céljait, hogy miközben természetszerűleg képviseli és támogatja a Magyarországon tevékenykedő, vagy a magyar piacra lépő francia vállalatokat, emellett a kétoldalú kapcsolatokat erősítve, azoknak a magyar cégeknek is támogatást kíván nyújtani, akik a francia piacra szeretnének belépni és ott érvényesülni. A szervezet emellett folytatja a Károlyi László első elnöki időszaka alatt megkezdett együttműködést a HIPA-val (Nemzeti Befektetési Ügynökség) és a HEPA-val (HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség), valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával és a Magyarországon tevékenykedő vegyeskamarákkal is.

A szervezet elnökeként Károlyi László hozzátette: a kamara súlyának erősítéséhez jó alapot ad az,hogy miközben Franciaország Európa egyik meghatározó gazdasága és a negyedik legnagyobb befektető Magyarországon, a Franciaország és Magyarország közötti kereskedelmi forgalom 2022- ben meghaladta a 10 milliárd eurót. Ami olyan számottevő potenciált jelent, ami meggyőződése szerint bőven tartogat még fejlesztési lehetőségeket a két ország gazdasága és cégei számára.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.