Kezdőlap Gazdaság Elvesztette amszterdami résidőit a Jetblue
No menu items!

Elvesztette amszterdami résidőit a Jetblue

Forrás: JetBlue

Az amerikai légitársaság a 2024-es nyári menetrendben nem folytathatja járatai üzemeltetését a Schiphol reptéren, mert visszavonták a le- és felszállási slotjait, ezért a cég a KLM szankcionálását is kezdeményezte-írta az AIRportal.hu.

Mint ismert, a holland kormány döntése értelmében a környező településeket érő zaj csökkentéséért 2024-ben 452 500-ra, a 2019-es forgalom 90 százalékára korlátozták a gépmozgások számát az amszterdami repülőtéren.

A schipholi résidők kiosztásával foglalkozó ANCL független szervezet ennek értelmében azt közölte, hogy a történelmi slot-jogokkal rendelkező légitársaságoktól fel- és leszállási jogosultságaik mintegy 3,1 százalékát vonják meg, a piacra újabban belépettek viszont teljesen elveszítik őket.

Az intézkedés fokozottan érinti az idén nyár óta Bostonból és New York JFK-ről Amszterdamba repülő amerikai Jetblue légitársaságot, amely így a 2024-es nyári menetrendben már nem üzemeltetheti járatait Schipholra.

A légitársaság szerint a jogok elvesztése ellentmond a nyílt égbolt egyezménnyel.

A cég ezért kezdeményezte az USA közlekedési minisztériumánál, hogy ha nem sikerül áthidaló megoldást találni, akkor tegyen megfelelő ellenlépéseket a KLM-mel szemben, például a New York-JFK reptérre vonatkozó repülési jogok vonatkozásában.

A KLM ugyanakkor szintén elszenvedője a holland kormány Schiphol forgalmát érintő korlátozásának, a légitársaság a minap közölte, hogy a 2024-es nyári menetrendben naponta 17-tel kénytelen csökkenteni az európai útvonalhálózatán közlekedő járatok számát.

A KLM vezetője a Bloombergnek azt nyilatkozta: tartanak attól, hogy más légitársaságok is felléphetnek a KLM-mel szemben a schipholi korlátozások miatt, annak ellenére, hogy a holland légitársaság iparági szervezetekkel közösen korábban bíróságon támadta meg több alkalommal is a korlátozásokat, illetve zajcsökkentést célzó javaslatokkal próbált elébe menni a járatszámok visszavágásának.

A repülőtér üzemeltetője bejelentette, hogy a jövő évre vonatkozó díjait az előzetesen vártnál nagyobb mértékben, 14,8 százalékkal emeli meg, amely szintén heves tiltakozást váltott ki a légitársaságokból. (AIRportal.hu.)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Mol többségi tulajdonába kerül a BME Fenntartó Zrt.

Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...
Hirdetés

Hírek

Befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

A Moody’s ismét megerősítette Magyarország államadósság-besorolását, és a többi hitelminősítőhöz hasonlóan továbbra is befektetésre ajánlja hazánkat

Visszavonta a jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,