Kezdőlap Hírek BÉT - Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Iránykereséssel indulhat a kereskedés a tőzsdén

Iránykereséssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az előző napi mérsékelt emelkedést követően az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint. Kedden a BUX 161,48 pontos, 0,25 százalékos emelkedéssel, 64 991,89 ponton zárt, 7,3 milliárd forintos forgalomban.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött előrejelzésében kiemelte: a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 17 269 forintnál húzódik fontos ellenállás, míg 16 770 forintnál támasz. Az elemző hozzátette: az egyik technikai indikátor alapján hamarosan nagyobb mozgás indulhat a bankpapír piacán. Az OTP-részvények ára kedden 85 forinttal, 0,5 százalékkal 16 900 forintra csökkent, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.
A Mol részvényei a 2885 forintos támasz felett zártak, a következő ellenállási szint 2940 forintnál húzódik. Előző nap az olajpapír jegyzése 28 forinttal, 0,97 százalékkal 2916 forintra erősödött, 599,5 millió forintos forgalomban.

A Richter papírjainál a 9855 forintos ellenállásra, a Magyar Telekom esetében a 758 forintos támaszra érdemes figyelni – tette hozzá. Utóbbi árfolyama kedden, 17 forinttal, 2,16 százalékkal 770 forintra esett, forgalma 381,9 millió forint volt. A gyógyszerpapír árfolyama pedig 165 forinttal, 1,73 százalékkal 9720 forintra nőtt kedden, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség a fővárosban

A buszsávok használatát ellenőrizte a rendőrség szerdán és csütörtökön a fővárosban; 63 vezetővel szemben intézkedtek

Devizapiac – Erősödött hétfő reggelre a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggelre a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.
Hirdetés

Hírek

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.