Kezdőlap Kül-hon A határon túli magyar borászok is számíthatnak a támogatásra
No menu items!

A határon túli magyar borászok is számíthatnak a támogatásra

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a történelmi magyar borvidékek fejlesztésére és a külhoni magyar borászok közösségének támogatására – jelentette ki Nagy István tárcavezető, pénteken, Székelyhídon az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének székházátadási ünnepségén.

Az agrárminiszter a rendezvényen arról beszélt, hogy a tárca a különböző szakmai programjai révén immáron több mint egy évtizede támogatja a külhoni magyarság meghatározó részét kitevő gazdálkodókat. A 2012 óta futó és egyre bővülő szakmai és pénzügyi segítséget nyújtó programok mára a teljes Kárpát-medencét lefedő agrárkapcsolati hálónak köszönhetően a határon túli magyarok tízezreinek a szülőföldön való boldogulásához járulunk hozzá. Emellett kiemelt figyelem övezi a történelmi magyar borvidékek fejlesztését és a külhoni magyar borászok közösségének támogatását. Ennek a gondolatnak a jegyében született meg öt évvel ezelőtt a Schams Ferenc Terv is – fűzte hozzá.

Nagy István az eddigi eredményeket sorolva kiemelte a gyulafehérvári érsekséghez tartozó borvidék revitalizációjának első szakaszát, a nagyenyedi borvidék fejlesztését és Délvidéken, Zentán egy borászati laboratórium kialakítását. Mindezek mellett Marosvásárhelyen és Ménesen már működnek azok a jól felszerelt borászati létesítmények, amelyek szintén a magyar kormány támogatásával jöttek létre. Ebbe a sorba illeszkedik az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének székházfelújítása is, ahol az irodák mellett szintén egy laboratórium segíti a székelyhídi gazdálkodók munkáját – emelte ki a tárcavezető.

Kifejtette, a történelmi magyar borvidékek fejlesztése szervesen illeszkedik a magyar kormány nemzetstratégiai elképzeléseibe. Ezért, ahol látjuk, hogy van olyan szőlészeti-borászati történelmi hagyaték, amit életre lehet kelteni, vagy ahol van igény és fogadókészség a külhoni borvidékek fejlesztésre, ott igyekeznek segítséget nyújtani a gazdálkodóknak – tette hozzá a miniszter.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...