Kezdőlap Gazdaság OTP-vezérigazgató-helyettes: piacvezető a régióban az OTP
No menu items!

OTP-vezérigazgató-helyettes: piacvezető a régióban az OTP

Fotó: Bódi Ágnes

Tovább erősödött a piaci részesedése, és piacvezető pozíciója van a régióban az OTP Banknak a saját tőke alapján készített rangsor szerint, a nettó hitelek állományát tekintve pedig öt országban az első helyen áll – mondta az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank első negyedévi eredményeit értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Bencsik László sikeresnek ítélte az OTP első negyedéves tevékenységét, minden mutató a várakozásoknak megfelelően alakult. A jövedelmezőség kiemelkedő, az első negyedéves sajáttőke-arányos megtérülés (ROE) 23 százalékos. A csoport likviditási és tőkehelyzete stabil, sőt, egyre javul, a nettó hitel/betét arány 73 százalékos – ismertette.

Elmondta, hogy a menedzsment nem változtat a 2024-es várakozásain: az árfolyamszűrt organikus hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a tavalyit. A nettó kamatmarzs a 2023-as szinten alakulhat, míg a költség/bevétel mutató a 45 százalékos szint környékén. A kockázati profil a 2023. évihez hasonló lehet, míg a tőkeáttét várható csökkenése miatt az éves ROE alacsonyabb lehet a 2023. évinél – erősítette meg.

A magyar lakossági hitelezés gyorsan nőtt, a fogyasztási hiteleknél is jobban nőttek az új lakáshitel szerződések. A magyarországi jelzáloghitel-igénylések közel háromszorosára nőttek az első negyedévben, 176 százalékkal, az új szerződések összege több mint kétszerese lett a tavalyi azonos negyedévinek, a folyósítások 82 százalékkal bővültek. Esély van arra, hogy idén az ezermilliárd forintot is meghaladja az újonnan kötött lakáshitelek összege a teljes magyar piacon, a tavalyi 686 milliárd forint után – vélekedett.

A jelzálog- és személyi hitel folyósításban elért, illetve a lakossági betéti piaci részesedés sokéves csúcsra jutott, a kedvező kamatkörnyezet és a csökkenő infláció hatására – ismertette. A lakosság beruházási hajlandósága nőtt, és a fogyasztás terén is emelkedés van.

A magyar mikro- és kisvállalati hitelek növekedése még nem indult meg, azok stabilan alakultak az első három hónapban, ez régiós trend Bencsik László szerint. Elmondta, hogy továbbra is jelentős összegű kihelyezést generálnak az állami kamattámogatásos hitelkonstrukciók.  Az év hátralévő részében arra számítanak, hogy megindul a vállalati hitelkereslet emelkedése is.

A külföldi leánybankok teljesítménye erős volt az első negyedévben, az üzbég bank jövedelmezősége pozitívra fordult, ami kedvező fejlemény, és tükrözi az ottani piaci potenciált. A külföldi profit-hozzájárulás az elmúlt években fokozatosan nőtt, jelenleg 74 százalék, ezt a magyar adóterhek okozzák – mondta.
Ismertetése szerint az adózás utáni eredményt 57 milliárd forint összegben terhelték egyösszegben, a teljes évre vonatkozóan elszámolt egyedi tételek, közöttük kiemelkedik a magyar extraprofit adó, a pénzintézetek különadója, valamint a betétbiztosítási díjak Bulgáriában, Szlovéniában, és Romániában. Ha ezek időarányosan lettek volna elszámolva, akkor az adózás utáni eredmény 283 milliárd forint lett volna.

Az OTP Core 50 milliárd forintos profitot ért el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, 67 százalékkal emelkedett az első negyedévben. Közlése szerint 251,5 milliárd forint leányvállalati osztalékbevétel került elszámolásra az OTP Core-nál, ezzel együtt az OTP Core adózás utáni eredménye elérte a 301,5 milliárd forintot.

Az akvizíciókról elmondta: hét év alatt 11 akvizíciót hajtottak végre. Korábbi bejelentés szerint európai uniós bankra tettek vételi ajánlatot, a tranzakcióról nincs több információ jelenleg – válaszolta újságírói kérdésre.

Az OTP Bank Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 0,35 százalékos emelkedéssel 18 400 forinton zártak, árfolyamuk egy éven belül 10 540 és 18 600 forint között változott.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...