Kezdőlap Energia Elutasítjuk a nyomásgyakorlást az energiapolitika terén
No menu items!

Elutasítjuk a nyomásgyakorlást az energiapolitika terén

Szijjártó Péter. Kép forrása: Facebook

A magyar kormány elutasít mindenféle politikai nyomásgyakorlást azt illetően, hogy milyen forrásokból vásároljon energiát, és mindig is a nemzeti érdek szempontjából legjobb megoldásokat fogja választani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Globális Energiabiztonsági Fórumon rámutatott, hogy az utóbbi öt évben három súlyos krízis követte egymást, amelyek nyomán mára a veszélyek koráról beszélhetünk, és amelyek mind igen negatív kihatással voltak az energiapiacokra, különösen nehéz helyzetbe hozva a Magyarországhoz hasonlóan tengerparttal, illetve számottevő kőolaj- és földgázmezőkkel nem rendelkező államokat.

Beszédében figyelmeztetett, hogy egyre erősödik az ideológiai és politikai nyomás az energiapiacokon, márpedig az elmúlt időszak jól mutatta a felelősségteljes energiapolitika fontosságát, amely azt takarja, hogy a kormánynak biztosítania kell az ország zavartalan energiaellátását, miközben tekintetbe veszi a környezetvédelmi szempontokat is.

Kiemelte: ez kizárólag az ideológiai megközelítések és az álszentség felszámolásával lehetséges, hazánk ezért kitart azon álláspontja mellett, hogy az energiaellátás nem ideológia és politika, hanem fizika és matematika kérdése, még ha a krízis a várakozással szemben épp távolabb is visz a józan észen alapuló hozzáállástól.

Amíg nem találják fel, miként lehet a kőolajat vagy a földgázt hátizsákban vagy sporttáskában szállítani, addig a vezetékhálózat fogja meghatározni, hogy honnan lehet energiahordozókat vásárolni – mondta.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az ukrajnai háborúra válaszul elrendelt szankciók energiaválságot okoztak, miközben a nyugat-európaiak büszkén hangoztatják, hogy mostanra megszabadultak az orosz forrásoktól, de ez nem igaz, csak harmadik államok, például India közbeiktatásával vásárolnak kőolajat, illetve a cseppfolyósított földgázt (LNG) fogadó terminálokban is az orosz részesedés a legmagasabb.

Problémásnak nevezte, hogy nagy a nyomás a diverzifikáció érdekében, viszont az Európai Unió közben nem akar hozzájárulni az infrastruktúra fejlesztéséhez, illetve felszólalt a nukleáris energiával szembeni negatív diszkrimináció ellen is.

Leszögezte: a magyar kormány elutasít mindenfajta politikai nyomásgyakorlást arra vonatkozóan, hogy milyen forrásokból vásároljon energiát, s mindig a nemzeti érdek szempontjából legjobb megoldásokat fogja választani.

Ezzel kapcsolatban arra is kitért, hogy a nemzeti energiamix összeállításának tagállami hatáskörnek kell maradnia az EU-ban, amelynek során figyelembe kell venni az egyedi körülményeket.

Hangsúlyozta, hogy Magyarország nem politikai ideológiaként vagy monopóliumként tekint a zöld ügyre, hanem a bolygó megőrzésének eszközeként. Továbbá hozzátette azt is, hogy hazánk a világ azon huszonegy állama közé tartozik, amelyek bruttó hazai termékük (GDP) növelése mellett voltak képesek csökkenteni a károsanyag-kibocsátásukat.

Úgy vélte, hogy a versenyképesség erősítésének és a környezet védelmének kéz a kézben kell járnia, jó egyensúlyt kell elérni e tekintetben.

A miniszter kifejtette, hogy a jövő felelősségteljes, karbonsemleges globális energiapolitikájához három fontos előfeltétel teljesülésére van szükség.

Először is, biztosítani kell az atomenergia szerepét, ugyanis az ipari teljesítmény bővülése nyomán már az évtized végére a duplájára fog nőni az áram iránti kereslet, s a termelés kellő mennyiségben, olcsón, biztonságosan és fenntarthatóan egyedül nukleáris reaktorokkal lehetséges – tudatta.

Kiemelte, hogy jelenleg a paksi bővítésen az orosz fővállalkozó mellett amerikai, német és francia cégek is dolgoznak, ami talán reményt nyújthat a visszatéréshez a békés nemzetközi együttműködéshez.

Másodszor, végre kell hajtani a közlekedési szektor elektromos átállását, amelyről Európában politikai döntés is született. Ez ugyancsak nem lehetséges globális együttműködés nélkül, amire a szavai szerint jó példa Magyarország, amely fontos találkozási ponttá vált az ágazat keleti és nyugati szereplői között – mutatott rá.

Hazánkban hamarosan jelen lesz a három legnagyobb német autógyártó és a három legnagyobb kínai elektromosakkumulátor-gyártó is, amelyek a lehető legszorosabban együttműködnek – tájékoztatott.

“Miért harcolunk a valóság ellen? Miért is gondoljuk azt, hogy a ‘szétválasztás’, a ‘kockázatmentesítés’ működhet, amikor a helyzet teljesen mást mutat a valóságban?” – tette fel a kérdést.

Harmadik pontként érintette az energiaszállítási infrastruktúra fejlesztésének szükségét, úgy fogalmazva, hogy “nem létezik olyan kifejezés, hogy felesleges csővezeték vagy infrastruktúra”.

Aláhúzta, hogy a magyar kormányzat a diverzifikáció alatt nem valamely energiaforrás lecserélését érti, hanem az újabbak bevonását, és ez a folyamat nagy erőkkel zajlik még annak dacára is, hogy az EU nem támogatja a délkelet-európai infrastruktúra fejlesztését arra hivatkozva, hogy tizenöt év múlva úgysem lesz már része a földgáz az energiamixnek.

Ez egyrészt közel sem biztos, másrészt még ha igaz is, akkor is van még addig tizennégy év – jelentette ki, hozzátéve, hogy el kell kerülni a földgáz “mindenfajta agresszív, mesterségesen gyors” kivezetését.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Hírek

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.