Kezdőlap Közlekedés Harmadával több profitot termelt a Ryanair
No menu items!

Harmadával több profitot termelt a Ryanair

Fotó:AIRportal.hu

A fapados légitársaság csaknem 184 millió utast szállított a 2024. március 31-ig tartó pénzügyi évében, és a korábbihoz képest 25 százalékos bevételnövekedés mellett 34 százalékkal több nyereséget, 1,9 milliárd eurót ért el .

Közleménye szerint a Ryanair az előző pénzügyi évéhez képest 9 százalékkal növelte utasai számát, így érve el a 183,7 milliót. Bevétele 13,44 milliárd eurót tett ki, ami negyedével több az előzőnél, egy utasra vetítve átlagosan 15 százalékkal bővült, ezen belül a viteldíj-bevétel 21, a plusz szolgáltatások és termékek eladása révén elért bevétel pedig 3 százalékkal növekedett.

Az átlagos jegyár egy utasra vetítve 49,8 euró volt.

A légitársaság üzemeltetési költségei 24 százalékkal 11,38 milliárd euróra nőttek, ezen belül az üzemanyagköltség 32 százalékkal 5,14 milliárd euróra emelkedett.

A vállalat adózott nyeresége az előző évihez viszonyítva 34 százalékkal több lett, 1,92 milliárd eurót ért el, amely az elemzők által vártnál is magasabb eredmény.

A Ryanair 584 gépből álló flottájában 2024. március végén a Boeing késései miatt a vártnál kevesebb, 146 darab 737 MAX teljesített szolgálatot, a pénzügyi évben 48 példány átadása történt meg. A vállalat előrejelzése szerint az új generációs gépeik száma július végéig 158-ra, november végére 181-re nő, az üzleti év végéig pedig további 29 példány átadása esedékes.

A légitársaság a 2024 április elejétől 2025 március végéig tartó pénzügyi évében 198-200 millió utassal számol, amely 8 százalék körüli növekedést jelent, annak függvényében, hogy az amerikai gyártó az év végére képes lesz-e visszatérni a szerződésben vállalt átadási határidők teljesítéséhez – ismerteti az ír fapados közleményét az Airportal légiközlekedési oldal..

Az idei nyári csúcsidőszakban a Ryanair arra számít, hogy a viteldíjak a kapacitásproblémák ellenére csak kis mértékben növekednek majd a tavalyi azonos időszak szintjéhez képest.

A Boeing átadási késései, illetve a bizonytalan geopolitikai és gazdasági helyzet miatt a cég az idei pénzügyi évre nem tett közzé pontos eredményvárakozást.

A Ryanair 150 darab Boeing 737 MAX 10-esre rendelkezik kötelező érvényű megrendeléssel és további 150-re opciós joggal, amelyből az első a várakozásai szerint 2027-ben érkezik meg a flottába. A legnagyobb kapacitású 737-esre vonatkozó masszív rendelésállomány alapot jelent ahhoz, hogy a 2034-es évben a légitársaság utasainak száma 300 millióra bővüljön.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

EM: tízezernél több elektromos gépkocsival zöldíthetik flottáikat a hazai cégek

Az eddigi kérelmekben 10030 gépkocsira érkezett be támogatási igény. A legkeresettebb márka több mint kétezer darabbal a BYD, a legnépszerűbb típus a Tesla Model Y. Több mint 5700 gépkocsira már ki is fizettek összesen 22 milliárd forintot.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Hírek

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...