Kezdőlap Egészség-ügy Ahol betiltották a közterületi maszkviselést
No menu items!

Ahol betiltották a közterületi maszkviselést

Bűnmegelőzési céllal betiltották a közterületi maszkviselést a New York várossal szomszédos Nassau megyében szerdai hatállyal.

A jogszabály Bruce Blakemannek, a megyei közigazgatás vezetőjének aláírásával lépett hatályba, aki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a tilalom célja nem az ártatlan emberek életének megnehezítése. Közölte, hogy a jogszabály betartatására a rendőrséget felkészítik.

A republikánus párti helyi politikus azzal érvelt, hogy a közelmúltbeli elfajult New York-i egyetemi tüntetések résztvevői közül sokan, akik antiszemita és erőszakos módon viselkedtek, maszkkal takarták el az arcukat. A rendeletet előterjesztő helyi képviselő, Mazi Pilip arról beszélt, hogy az elsődleges cél azok kiszűrése, akik kárt akarnak okozni, de eltakarják az arcukat, hogy elkerüljék a felelősségre vonást.

Howard Kopel szintén helyi képviselő augusztus elején úgy nyilatkozott, hogy az intézkedés válasz a közelmúltban történt antiszemita megnyilvánulásokra, amelyek az Izrael és a Hamász palesztin iszlamista szervezet közötti háború kirobbanása miatti tüntetéseken voltak tapasztalhatók.

A Nassau megye önkormányzatában kisebbségben lévő demokrata pártiak ellenzik az intézkedést, vezetőjük Delia DeRiggi-Whitton politikai színjátéknak nevezte a helyi jogszabály hatályba léptetését. A New York-i Polgárjogi Szövetség a szólásszabadság megsértésének tartja a maszkviselési tilalmat.

A tervek szerint a vallási és egészségügyi okok kivételt jelentenek a maszkviselési tilalom alól. Patrik Ryder megyei rendőrparancsnok azt mondta, hogy a hatóság emberei meg tudják majd különböztetni azt, aki bűnelkövetés szándékával takarja el arcát attól, aki vallási, vagy egészségügyi okokból teszi ezt.

A jogszabály megsértése egy évig terjedő börtönnel és 1000 dollár pénzbírsággal büntethető. Nassau megye New York városával kelet felől érintkezik, és szomszédos New York Queens városrészével.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás