Hirdetés
Kezdőlap Fogyasztóvédelem Havi hárommilliárd forintot lopnak el a bankügyfelektől a csalók
No menu items!

Havi hárommilliárd forintot lopnak el a bankügyfelektől a csalók

Három hónap alatt csaknem 9 milliárd forint kárt okoztak a bankkártyás és bankszámlás csalók, ezt pedig túlnyomórészt az ügyfelekre terhelték a pénzintézetek. A kártyaadatokat az interneten lopják el, a számlás visszaélések döntő részében a mobil- vagy internetbankba lépnek be a bűnözők, akik az utóbbi esetekben átlagosan 2 millió forintot szereztek meg a rászedettektől – derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 

Egyre hatékonyabban lépnek fel a bankok a bankkártyás csalók ellen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai szerint. Az idei második negyedévben már több mint 300 ezer csalási kísérletet akadályoztak meg, miközben a sikeres visszaélések száma 51 862 volt, ötezerrel csökkent az első negyedévhez képest. A csalások összértéke ugyanakkor nőtt, 2,77 milliárd forintot emeltek le a bűnözők a kártyákról, ez alkalmanként 53,3 ezer forintot jelent.

A módszerek között az adathalászat vezet, és a legáltalánosabb az, hogy internetes vásárlás során élnek vissza az ellopott adatokkal. A csalások döntő része – darabszámban 91, értékben 93 százaléka – határon átnyúló forgalomban történt meg. Vagyis azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik nem eléggé megbízható külföldi webhelyeken megadják a bankkártyájuk adatait.

Ilyen esetben leggyakrabban a kártyabirtokosra hárul a károk viselése. A legutóbbi negyedévben is 1,5 milliárd forintot terheltek az ügyfelekre, miközben a kereskedők csak 329 millió, a bankok pedig 243 millió forintot fizettek az okozott károkból. A Bank360.hu szakértői szerint jól látható az adatokból, hogy a covid-járvány vízválasztó volt ebből a szempontból. 2020-ig a károk döntő részét még a bankok és a kereskedők állták. Az internetes vásárlások felpörgése azonban magával hozta azt, hogy egyre többen próbálnak olcsón, ellenőrizetlen helyekről vásárolni. Ez pedig ugrásszerűen megnövelte a csalásokat, és ezeket a károkat már főleg a rászedett ügyfeleknek kell viselniük.

Milliókat lopnak el egy átlagos számláról

A bankkártyás csalások összegének dupláját szerezték meg a bűnözők a bankszámlákkal kapcsolatos visszaélésekkel. A második negyedévben a magyarországi elektronikus pénzforgalomban 4509 sikeres visszaélés történt, ezek összértéke megközelítette a 6 milliárd forintot, vagyis egy átlagos bankszámlás csalásnál több mint 1,3 millió forintot zsákmányoltak a kiberbűnözők. A sikertelen visszaélések száma 5881 volt, mintegy 4,65 milliárd forint ellopását sikerült megakadályozniuk a bankoknak.

A bűnözők a legtöbb esetben az áldozatok mobilbankjához vagy internetbankjához szereznek hozzáférést: a több mint 4500 sikeres esetből 2162 internetbankhoz, 2183 mobilbankhoz köthető volt. Az áldozatoktól sikerült adahalászattal vagy pszichológiai manipulációval kiszedni a hozzáférési kódjaikat, és azokat a kódokat is, amelyekkel jóváhagyták a tranzakciókat. Egy átlagos internetbankos belépéssel a csalók 1,95 millió forintot zsákmányoltak, a mobilbankos belépéseknél 667 ezer forint volt az átlagos ügyfélkár.

A legtöbb esetben (csaknem 60 százalékban) pszichológiai manipuláció vezetett a csaláshoz, ezért nagyon fontos, hogy senki ne dőljön be, ha egy csaló megkeresi azzal, hogy a bank ügyintézője, gyanús tranzakciókat észlel, és ezért “vírusirtónak” mondott, ám valójában távoli hozzáférést biztosító programok telepítésére biztatja, vagy a jelszava lecserélésére kéri, képernyőfotót akar – tanácsolja Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője.

Hitelt is felvesznek, ha tudnak

A kárösszegnek a bankszámla egyenlege sem szab határt, hiszen a bűnözők akár személyi kölcsönt is igényelhetnek online az áldozat nevében, amit szintén tovább utalhatnak maguknak. Az erős ügyfélhitelesítés sem nyújt védelmet ellenük, hiszen a legtöbb csalás így történt, vagyis az áldozatok önként és dalolva adták meg minden jelszavukat és kódjukat a csalóknak.

A bűnözők nemcsak a háztartásokat, hanem a cégeket is gyakran meglopják. A sikeres visszaélések legnagyobb részében (4305 darab) a háztartások voltak az áldozatok, de a nem pénzügyi vállalatok között is volt 174 károsult, átlagosan több mint 4,5 millió forintos veszteséggel. Egyéb szervezeteket is megtaláltak a kiberbűnözők 30 esetben, ezektől átlagosan 3 millió forintot sikerült lopniuk.

Ezeket a károkat szinte mindig és teljes mértékben az ügyfelekre terhelik a bankok. A második negyedév során keletkezett veszteségekből 4041-szer az ügyfelek viselték a veszteséget 5 milliárd forint értékben. A bankok mindössze 19 esetben könyvelték el a saját veszteségként a kárt, amely 47,6 millió forint lett.

Kérdés, javulnak-e majd az adatok az augusztustól hatályba lépett jogszabályi szigorítások és a szeptembertől elvárt MNB-s ajánlások után. Ezek egyre szigorúbb szabályokat írnak elő vagy javasolnak a bankoknak az internetes csalások kockázatának csökkentése érdekében – emlékeztet a Bank360.hu.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...