Hirdetés
Kezdőlap Turizmus A világ legjobb turisztikai fejlesztése a Liget Budapest Projekt
No menu items!

A világ legjobb turisztikai fejlesztése a Liget Budapest Projekt

Ilyen még nem volt! Az International Travel Awards történetében először fordult elő, hogy egy fejlesztés három díjat is elnyert: a Liget Budapest Projekt két kategóriában is első helyet szerzett: a világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett, a Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta meg a Dubajban tartott díjkiosztón – ezt Gyorgyevics Benedek, a projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatója jelentette be.

A megújuló Városliget fejlesztései több mint 120 ország népszerű idegenforgalmi projektjeivel mérettették meg magukat, és a zsűri, valamint a nyilvános közönség szavazatok alapján bizonyultak a legjobbnak. Az International Travel Awards a legrangosabb díj az utazás és a turizmus területén, “Turisztikai Oscar-díjnak” is nevezik és minden évben több ezer szereplő közül jutalmazza a legkiválóbbakat.

A díjátadót 2018 óta minden évben megrendezik, hogy a turisztikai vonzerő szempontjából kiemelkedő projektek, fejlesztések, attrakciók versenyében megjutalmazzák a legjobbakat. Kontinensenként számos kategóriában érkeznek jelölések épületekre, természeti látványosságokra és különleges látnivalókra, amelyek közül a győztest a zsűri értékelését követően közönségszavazással választják ki. A turisztikai szakemberek, a média és a látogatók idén is a világ minden tájáról szavaztak a jelöltekre a Közel-Keletről, Ázsiából, Európából, Afrikából, Amerikából és Óceániából egyaránt – olvasható a közleményben.

Nagy büszkeség, hogy a Liget Budapest Projekt, Európa jelenleg legjelentősebb kulturális beruházása, és az ennek részeként megvalósított Magyar Zene Háza jelentősen hozzájárul az ország és a főváros turisztikai vonzerejéhez, amit a turisztikai szakma képviselőinek elismerése mellett a közönség szavazatai is visszaigazoltak. Ezt a kiemelkedően magas látogatószámok mellett az is bizonyítja, hogy az egyik legfontosabb idegenforgalmi megmérettetésén, az International Travel Awardson három elismerést is elhozhattunk” – idézi a közlemény Gyorgyevics Benedeket.

Elsődleges céljaink között volt, hogy a Városliget mint turisztikai attrakció bekerüljön a Budapestre érkezők kötelező látogatási pontjai közé. A Magyar Zene Háza, a Néprajzi Múzeum vagy a Ballonkilátó külföldi látogatóinak emelkedő számai alapján látható, hogy felkerültünk a nemzetközi turisztikai térképre.

Gyorgyevics Benedek véleménye szerint a Liget Budapest Projekt eredményei ma már túlmutatnak önmagukon: a Városliget ikonikus épületei szimbólummá váltak. “Amikor a negyedikes olvasókönyv címlapján a Városliget fölé szálló, Szinyei-festményre emlékeztető piros-fehér csíkos ballon stilizált képe jelenik meg, vagy mikor a Zene Házának grafikai változata országimázs-kiadványokban bukkan fel, akkor szembesül az ember azzal, hogy mindez rólunk, az egész országról is szól, arról, hogy igenis képesek vagyunk világraszóló eredményeket létrehozni”.

A dubaji díjátadó kapcsán a vezérigazgató felhívta a figyelmet: a Liget Budapest Projekt első tíz évében évszázados kulturális intézményeink újultak meg, s mellettük a világ legizgalmasabb kortárs épületei közé tartozó új intézmények is létrejöttek. “Mindezekhez hozzájárult, hogy a Városliget megújításának első évtizede immáron két tucatnál is több rangos nemzetközi díjat hódított el” – tette hozzá.

A Liget Budapest Projekt fejlesztései által elnyert összes díjat a https://ligetbudapest.hu/liget-budapest-projekt oldalon lehet megtekinteni, míg a projekt fejlesztéseit bemutató látványos videó a https://youtu.be/L1jMCTcct0k linken érhető el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Januárban érdemes könyvelőt váltani a pénzügyi stabilitásért

Egy bizonyos cégméret felett a megszokásalapú könyvelés már nem biztonság, hanem kockázat. Ilyenkor a váltás már elengedhetetlen.
Hirdetés

Hírek

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás