Kezdőlap Pénzvilág Megszületett a döntés: így változik majd az ÁFA az Európai Unióban
No menu items!

Megszületett a döntés: így változik majd az ÁFA az Európai Unióban

2024. november 5-én az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) miniszterei a soros magyar elnökség alatt elfogadták az úgynevezett „VAT in the Digital Age” (ViDA) jogalkotási csomagot, amely az elmúlt évek tárgyalásain mindvégig napirenden volt, és egyetlen tagállam sem vitatta annak jelentőségét, azonban a részletek tekintetében mind ez idáig nem volt meg a szükséges konszenzus.

Mint ismeretes, az Európai Bizottság 2022. december 8-án publikálta a három pillérből felépülő ViDA javaslatát, amely – egyik legfontosabb intézkedéseként – alapjaiban véve változtatja meg az elektronikus számlázásról eddigiekben kialakított képet (emellett szól az egyablakos áfa rendszerről, valamint a platformok adózásáról).

Annak érdekében, hogy a közel két évig tartó tárgyalási sorozatok után valamennyi tagállam egységesen elfogadja a jogalkotási csomagot, az eredeti javaslat számottevő módosításokon esett át, így a jelenlegi kompromisszumos szöveg hatályba léptetése előtt szükséges lesz a konzultáció az Európai Parlamenttel – jelezte a PWC.

E-számlázás és riportálás szempontjából legrelevánsabb változásokat az alábbiakban foglalták össze:

  • 2030. július 1-jétől az e-számlázás lesz az alapértelmezett számlakibocsátási forma az Európai Unióban, ugyanakkor a tagállamoknak lehetőségük lesz alternatív megoldásokat engedélyezni a belföldi számlakiállítók részére. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a határon átnyúló közösségi ügyletek esetben kizárólag az elektronikus számlázás lesz az általánosan elfogadott mód, míg a belföldi ügyletek esetén a tagállamok hatáskörébe tartozik az alternatívák bevezetése.
  • Ugyanezen időponttól a határon átnyúló, közösségi ügyletek riportálását szolgáló összesítő nyilatkozatot felváltja a valós idejű számlaadat-jelentést megkövetelő „Digital Reporting Requirement” (DRR).
  • Lényeges elem, hogy amennyiben a tagállamok időközben valós idejű számlaadat-jelentést implementálnak a belföldi ügyletekre vonatkozóan, azt meg kell feleltetniük a határokon átnyúló ügyletek riportálására vonatkozó szabványoknak.
  • A már bevezetett tagállami e-számlázási és riportálási rendszereket 2035. január 1-jéig hozzá kell igazítani az uniós modellhez, az egyes tagállamok által bevezetett rendszerek harmonizálása érdekében.

A fentiekre tekintettel az elkövetkezendő évek kérdése, hogy mely tagállam milyen típusú belföldi e-számlázási megoldást implementál, illetve, hogy az e-számlás milyen sztenderdek és struktúrák szerint fog megvalósulni a jövőben.

Az ECOFIN ülésen Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere kiemelte, hogy az új szabályok hivatottak aktualizálni az Uniós általános forgalmi adórendszert annak érdekében, hogy előmozdítsák a gazdaság digitalizációját, segítsék az áfacsalás elleni küzdelmet, valamint tehermentesítsék a kisvállalatokat bizonyos adminisztratív kötelezettségek alól.

Az elmúlt évek tárgyalási sorozatai alapján kijelenthető, hogy elvi szinten valamennyi tagállam egyetértett a csomag jelentőségéről, illetve arról, hogy ezen változások szükségesek az EU versenyképességének szempontjából, csupán az volt kérdéses, hogy mikor kerülnek egyöntetűen elfogadásra a részletszabályok.

A jelenlegi idővonal alapján e-számlázás tekintetében a 2030-as év hoz az adózók számára jelentős változásokat, amely ugyan távolinak tűnhet, de egy ilyen volumenű fejlesztés rendkívül erőforrás- és időigényes. Javasoljuk, hogy az effektív és zavartalan átállás érdekében időben kezdjék meg a felkészülést a digitális kor számlázási és riportálási szabályaira.

Fotó:Freepik

-azüzlet-

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.

Felbontja adásvételi megállapodását az MVM és az E.ON

Az MVM Csoport 2024. december 16-án jelentette be, hogy többségi tulajdonrészt vásárol Románia vezető energiaszolgáltatójában, az E.ON Energie Romaniában

BÉT: a standard kategóriában folytatja a kereskedést az STRT Holding

Az újonnan kibocsátott törzsrészvények végleges értékesítési ára egységesen 900 forint lett. A társaság így összesen 1,35 milliárd forint friss tőkét vont be, amelyet az STRT Holding a növekedési és befektetési célok finanszírozására fordít.

KSH: októberben a bruttó átlagkereset 692 700 forint volt, ami 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

Január-októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 691 400 forint, a nettó átlagkeresete 476 600 forint volt.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.