Kezdőlap Gazdaság Orbán Viktor: jövőre reális a három százalékot meghaladó gazdasági növekedés
No menu items!

Orbán Viktor: jövőre reális a három százalékot meghaladó gazdasági növekedés

Kép forrása: Orbán Viktor/Facebook

Reális a három százalékot meghaladó gazdasági növekedés 2025-ben Magyarországon – jelentette ki a kormányfő hétfőn Budapesten.

Orbán Viktor a hároméves bérmegállapodás aláírásakor azt mondta, a megegyezés arra a koncepcióra épül, hogy a világnak és azon belül Európának sikerül 2025-öt békeévvé tenni, és a gazdaság fejlődése is egy békeévben elvárható ívben alakul.

A miniszterelnök kifejtette, a bérmegállapodás ezen az optimista forgatókönyvön alapul, de adódhatnak nehézségek, ezért a megegyezésbe egy felülbírálati záradékot iktattak be, így ha mégsem erre kanyarodik a világ, akkor a megállapodásokat ennek megfelelően módosítani kell. A kormányfő hangsúlyozta, bízik benne, erre nem lesz szükség, mert a kormány makrogazdasági várakozásai teljesülnek.

A miniszterelnök elmondta, hogy “nagy csaták dúltak az elmúlt időszakban”, és rámutatott, hogy a kormány nem irányítója ezeknek a tárgyalásoknak.

“Nem akarunk változtatni azon a gazdaságpolitikai meggyőződésen, hogy a legfontosabb kérdésről, a bérek kérdéséről azoknak kell megállapodniuk, akik működtetik a gazdaságot. Ezt a szerepet az állam nem veheti át!” – hangsúlyozta a kormányfő, megjegyezve: “az a jó, ha a kormánynak minél kevesebb szerepe van a bérmegállapodásokban.”

Orbán Viktor hangsúlyozta, azért is zajlottak nagy csaták, mert nehéz helyzetben van az európai gazdaság. Három éve a háború árnyékában élünk – mutatott rá, hozzátéve: a háború “megrángatta” az európai gazdaságot, és súlyosan sújtja annak minden szereplőjét.

Kitért arra, hogy a megállapodás sikere a szakszervezetek és a munkaadók “államvezetési képességén” is múlik, hogy a részérdekeket az egész lerombolása nélkül tudják érvényesíteni. Ha nincs nemzeti gondolkodásmód, előállhat az a helyzet, hogy az egyik vagy a másik fél jól jár, de a többség rosszul. Kell, hogy legyen “egyfajta nemzeti elkötelezettség az egész iránt” – mondta.

A kormányfő figyelmeztetett: a megállapodás végrehajtása nem lesz egyszerű. “Ha azon a fordulatszámon teljesít a magyar gazdaság, mint tavaly, meg tavalyelőtt, abból nem lehet kitermelni az emelést. Ehhez a vállalatok menedzsmentjének, az érdekképviseleteknek, maguknak a munkásoknak is többet kell hozzátenniük a gazdasági növekedéshez, mint a megelőző években” – magyarázta.

A miniszterelnök szavai szerint soha nem látott mértékű béremelés történik Magyarországon, melynek mértéke 2027-re összesen 40 százalékos lesz. Az Európai Unióban az elmúlt 30 évben csak egyszer volt példa arra, hogy valamelyik országban megállapodtak volna ilyen mértékű minimálbér-emelésről – fűzte hozzá.

Jelezte: a minimálbér reálértéke 29 százalékkal emelkedik, és az a terv, hogy a minimálbér elérje az átlagbér felét. Ha a 2025-ös év békeév lesz, akkor ez bekövetkezik, “vagy legalábbis nagyon közel leszünk hozzá” – mondta.

A miniszterelnök beszámolója szerint 2025 fantasztikus év lehet, mert a gazdasági növekedéshez egy “állami beruházási bumm” is kapcsolódik. A következő évben 300 új beruházás indul Magyarországon, melyek összértéke 8100 milliárd forint. Ebből 2025-ben 450 milliárd forint meg is érkezik a gazdaságba – jelezte.

Elmondta azt is, hogy 2025-re az elmúlt évek legnagyobb és legfontosabb beruházásai a kivitelezési szakasz végére érnek. Elkészül a Budapest-Belgrád vasútvonal, és hatalmas gyárakat adnak át Győrben, Szegeden és Debrecenben.

A megállapodás legnagyobb nyerteseinek a munkásokat, illetve a kis- és közepes vállalkozásokat (kkv) nevezte. Megjegyezte: a megállapodásban fontos szerepet játszott a Demján Sándor programban meghirdetett, kkv-kat támogató program, ami számításuk szerint 1410 milliárd forintot juttat a magyar vállalkozóknak. “Jól olajozta” a megállapodást a fiatalokat segítő munkáshitel bevezetése, valamint az, hogy a munkaadók 150 ezer forint értékben könnyített feltételek mellett adhatnak lakásbérleti és lakásvásárlási támogatást a fiataloknak – tette hozzá.

Orbán Viktor rögzítette: a bérmegállapodás nem szemlélhető önmagában, akkor fejti ki jótékony hatását, ha a 2025-re meghirdetett új gazdaságpolitika sikerrel jár.

Felidézte azt is, hogy 2010-ben a kormány legfontosabb, legmaradandóbb vállalása az egymillió új munkahely megteremtése volt. “Emlékszem, micsoda kételyek övezték ezt az elgondolást” – mondta, megjegyezve: a vállalás végül sikerült.

A kormány most azon az állásponton van, hogy belátható időn belül el kell érni az egymillió forintos átlagjövedelmet.

“Ezt a kijelentésünket ma ugyanolyan kétségek övezik, és viták fogják körül. Vannak bizonytalansági tényezők a vállalás mögött, de örülök annak, hogy olyan partnereink vannak, akik ezt nem zárják ki eleve” – fogalmazott a miniszterelnök, aki nagy kérdésnek nevezte, hogy ki tudja-e termelni a magyar gazdaság ezt a jövedelmet. Kijelentette: a magyar kormány “áll rendelkezésre olyan intézkedések meghozatalában, amelyek lehetővé teszik a vállalkozók számára, hogy ilyen bérszínvonal mellett is nyereségesen tudják működtetni a vállalataikat.”

Orbán Viktor köszönetet mondott a tárgyalásokban részt vevő Nagy Márton és Varga Mihály minisztereknek is. Megjegyezte: az új gazdaságpolitika gazdaságirányítási változásokkal is társul, ami a két miniszter személyét is érinti. “Egyikőjüknek hattyúdal, másiknak szép nyitány” – fogalmazott. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.