Kezdőlap Energia Magyar innováció: Először díjazták a papírmentes tűzvédelemben résztvevőket
No menu items!

Magyar innováció: Először díjazták a papírmentes tűzvédelemben résztvevőket

Fotó: fiREG Kft

Idén első ízben rendezte meg tűzvédelmi konferenciáját a papírmentes tűzvédelmi e-napló-rendszert megalkotó magyar vállalkozás, a fiREG.hu Kft. Az eseményen először adtak át díjakat az innovatív tűzvédelem mellett elkötelezett vállalkozásoknak és egyetemistáknak.

A magyar tűzvédelmi szférában egyedülálló eseményre impozáns környezetben, több mint száz résztvevő közreműködésével került sor. A konferenciával egybekötött díjátadón többek között olyan előadók vettek részt, mint Eördögh Szilvia CPI FM, Facility Operations Manager; Mohai Ágota, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar tanársegédje; Csordás Zoltán, az Autent Solutions Kft. ügyvezetője vagy Heizler György, a Védelem Online Tűzvédelem magazin főszerkesztője, nyugalmazott tűzoltó ezredes.

– Idén első alkalommal rendeztük meg ezt a tűzvédelmi konferenciát, ami egyben hagyományteremtő rendezvény is. A mintegy száz résztvevő azt igazolta számunkra, hogy az ehhez hasonló rendezvényekre, konferenciákra nagy igény mutatkozik. Éppen ezért minden évben tervezzük, hogy megrendezzük a tűzvédelmi konferenciát, sőt az elkövetkező években az is elképzelhető, hogy többnapos eseményt hozunk létre a nagy érdeklődésre való tekintettel – mondta el Fekete Attila, a fiREG.hu Kft. társalapítója, stratégiai igazgatója.

A konferencián több díjat is átadtak azoknak a vállalkozásoknak és vállalatoknak, amelyek a papírmentes tűzvédelem mellett tették le a voksukat. A díjazottak között szerepel Seres Attila, a Fire Stop 97’ Kft. ügyvezetője, a Tűzvédelmi Szövetség korábbi elnöke; Petrovics Róbert, a Tűzmobil Kft. munkatársa; a Fire Stop 97’ Kft.; a MOL-csoport tagjaként működő FER Tűzoltó és Szolgáltató Kft.; az MBH Bank Nyrt.; Buzár Ferenc, a Fire Fire Bt. munkatársa, valamint Samu János.

– A díjazottak között két egyetemi hallgató is szerepel, akik a konzulenseik előterjesztésére érdemelték ki ezt a díjat, ők Kovács Márk és Orova Zoltán. Cégünk ugyanis kiemelt figyelmet szentel az oktatásnak, ennek megfelelően a jövőben azt tervezzük, hogy több egyetemmel is együttműködünk majd, hogy diplomamunka-témákat dolgozzunk ki közösen az innovatív tűzvédelem témakörében – tette hozzá az igazgató.

Közel egymillió berendezés a rendszerben

Az iparági sztenderddé vált papírmentes tűzvédelmi megoldás egyre szélesebb körben terjed el hazánkban és immár közel egymillió eszközt tartanak nyilván digitálisan, amelyeken összesen közel ötmillió digitális ellenőrzést végeztek. Az új technológia elterjedésével talán hamarosan az eszközökön található papíralapú matricák is okafogyottá válnak, hiszen az ezekről leolvasható információk a helyszínen kinyerhetők digitálisan is. Az e-naplós rendszerrel kapcsolatban pozitívak a visszajelzések és a tapasztalatok, és immár közel négyszáz hazai cég állt át az elektronikus naplózásra. Köztük ismert gyógyszeripari, autóipari, élelmiszeripari cégek, de létesítményfenntartók, egyetemek, állami intézmények körében is terjed a papírmentes tűzvédelem.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: évi 1 milliós otthontámogatás a közszolgálati dolgozóknak

Orbán Viktor a mai kormányülés szünetében közzé tett videóban...

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.

Orbán Viktor: jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak

Jön az évi egymillió forintos otthontámogatás a közszolgálatban dolgozóknak
Hirdetés

Hírek

Nagy Márton új pályára állítaná a növekedést és az otthonteremtést

Mérsékelt növekedési kilátásokkal és célzott jóléti intézkedésekkel reagál a kormány a kedvezőtlen gazdasági folyamatokra

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon

A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...