Kezdőlap Gazdaság Orbán Viktor: erős vidéket építünk
No menu items!

Orbán Viktor: erős vidéket építünk

MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Erős vidéket építünk, mert erős vidék nélkül nincsen erős Magyarország – jelentette ki a miniszterelnök az 53. számú főút Soltvadkertet elkerülő szakaszának átadásán, hétfőn.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a kormány már 2010-ben elhatározta, hogy véget vet a magyar vidék belső emigrációjának, és azt akarta elérni, hogy az ország egyes részei ne a másik rovására gyarapodjanak.“Azt tűztük a zászlónkra, hogy a magyar vidéket vonzó hellyé tesszük, olyan hellyé, ahol érdemes élni, mert van munka, vannak minőségi szolgáltatások, és ésszerű időn belül minden elérhető”

– tette hozzá, megjegyezve: “az mégsem járja”, hogy Budapest fejlettsége az uniós átlag 158 százaléka, az összes többi meg átlag alatti.

Értékelése szerint Soltvadkert és Bács-Kiskun vármegye a nemzeti kormány munkájának egyik nyertese. Felhívta a figyelmet arra: a vármegyében ma többen dolgoznak, mint valaha, 2010 óta 56-ról 74 százalékra nőtt a foglalkoztatási ráta, a munkanélküliség 10 százalékról 4 százalékra csökkent, az átlagbér pedig 160 ezer forintról 490 ezer forintra emelkedett. “És ez még nem a vége, ennél csak feljebb van, mert Magyarország előre megy, nem hátra” – tette hozzá.Jelezte: a térség szerepe a jövőben még inkább felértékelődik, mert a kormány egy új gazdasági övezetet hoz létre Magyarország déli régióiban.

Kijelentette: az egész déli magyar vidéket erőssé, strapabíróvá és önállóvá kell tenni, amihez a jövő évi költségvetésben 330 milliárd forintnyi forrást terveztek. Kiemelte: komoly beruházások zajlanak jelenleg Kecskeméten, emellett Szegeden és Baján is meglesz az elkerülő út, és “felkészül Pécs”.

Felidézte: legutóbb tavasszal járt Soltvadkerten, az európai választási kampány közepén. Úgy fogalmazott: ekkor a “szomszédunkban dübörgött a háború”, még csak nem is látszott a béke esélye, az Egyesült Államokból óriási nyomás alá helyezték Magyarországot a békepárti álláspontja miatt, és a “háborúpárti brüsszeli bürokraták” is “csépeltek bennünket rendesen”.

Hangsúlyozta: a magyarok építkezni és fejlődni tudtak ennyi nehézség közepette is, hiszen szombaton adták át az M85-ös utolsó, a magyar határt elérő szakaszát, most pedig az 53-as főút elkerülő szakaszát, de ugyanígy fejlődött az elmúlt években Soltvadkert is, ahol megújult a Vadkerti-tó környéke, utak és kerékpárutak épültek, nemcsak a városon kívül, hanem a városon belül is.

Orbán Viktor hangsúlyozta: 2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak, és azt kérte hallgatóságától, ezzel kapcsolatban “ne higgyenek a kishitűeknek, az örökké kételkedőknek és a notórius hőbörgőknek sem”.

Magyarország életképes és erős ország, amely megerősödve kerül ki a már három éve tartó háború árnyékából is – fogalmazott, hozzátéve, hogy a következő évben hatalmas gyárak kezdik meg a termelést, sok ezer új munkahely jön létre, a bérek emelkedni fognak, a családok támogatása pedig nő.

“Magyarország mindig arra képes, amire mi képesnek tartjuk magunkat” – hangoztatta a miniszterelnök. (MT)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.