Kezdőlap Női vonal Végh Richárd: Ma már nem elég a jó teljesítmény az üzleti életben
No menu items!

Végh Richárd: Ma már nem elég a jó teljesítmény az üzleti életben

Az idén jubiláló Bizalom Gálán nyolc kategóriában díjazták a sikeres magyar vállalatvezetőket.  Ezúttal kimagaslóan sok nő vehetett át elismerést. Az üzleti példaképnek járó Leader Of The Year díjat Tibor Dávid, a Masterplast elnök-vezérigazgatója érdemelte ki. A 2024-es gála mottója: „A kind of magic”, ami arra utal, hogy ma már az üzleti életben több kell a jó teljesítménynél, sokszor emberfeletti hozzáállás és megoldások.

„Legtöbbször nem egy egyenes felfelé ívelő vonal, ahogy egy vállalat felépül, kellenek a hullámhegyek, hullámvölgyek, nehézségek” – fogalmazott a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója, aki a zsűriben a vállalkozói szellem aspektusáért felelt. Végh Richárd szerint az tesz valakit vezetővé, hogy ezekből képes felállni, továbbmenni és megújulni. A BÉT vezérigazgatója kiemelte azt is, örül annak, hogy idén sok női vállalatvezetőt díjaztak. „Emögött nincs semmiféle kvóta, hanem egyszerűen a teljesítmény.”

Magyarországon a női vezetők aránya még mindig viszonylag alacsony. A KSH szerint 2023-ban a magyarországi igazgatóságok mindössze 12%-át, a vezérigazgatói pozíciók 5,9%-át töltötték be nők, míg vezetői pozíciókban a nők aránya 21,5% volt. Ez a szám lényegesen alacsonyabb a globális és az európai uniós átlagnál.

A 2024-es Leader Of The Year versenyen három nő kapott elismerést. Petricsek Ildikó, a SWICON Zrt. alapító tulajdonosa, Az év női cégvezetője díj nyertese szerint ez összegzése az eddigi életútjának, és a bizalom jele. „Nekem az a hitvallásom, hogy mindenki mögött emberek állnak, és nélkülük mi sem lehetnénk sikeresek.”

Vitee Beauty Kft. alapítója, a kisvállalati kategória győztese hangsúlyozta, hogy nekik, vezetőknek is szükségük van a dicséretre. „Ez segít abban, hogy ne csak belülről nyerjünk erőt és tüzet, hanem kívülről is megerősítést kapjunk.” Szerinte az álmodozás, a pontos vízió elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki sikeres legyen.

A nagyvállalati kategória nyertese Zsolt Orsolya, a Multi Alarm Zrt. vezérigazgatója lett, aki úgy fogalmazott: számára ez a díj az egész cégé. „A verseny rávilágított arra, hogy mennyi különböző területtel kell folyamatosan foglalkoznunk és mindenben jónak lenni egyszerre.”

Az év leginspirálóbb cégvezetői

Az ország legkimagaslóbb teljesítményű cégvezetőinek elismerését a Corinthia Budapest báltermében adták át. A Leader of The Year verseny célja, hogy kiemelkedjen a piaci elismerések közül azáltal, hogy komplexen és hitelesen értékeli a cégvezetőket. Összesen hét szempont alapján osztják ki a díjakat.

2024-ben az üzleti példaképnek Tibor Dávidot, a Masterplast Nyrt. elnök-vezérigazgatóját választották. „Számomra ez a díj azért különleges, mert olyan zsűri adta, amelyben a szakma legjobbjai képviseltették magukat. Illetve olyan időszakban jött, amikor vállalkozóként sok nehézséget éltem meg, egy ilyenkor jött elismerés mindig értékesebb, mint a könnyű, napsütéses időszakban kapott.”

A gála rendezője a Bizalmi Kör, amely az elmúlt 13 évben az ország kiemelkedő vezetői klubjává vált. A központi érték a tapasztalatmegosztás és az, hogy valódi közösséget alkossanak a vezetők, ezzel támogatva egymást és a teljes magyar vállalkozói szférát.

Gangel Péter, a Bizalmi Kör alapítója és tulajdonosa, a Leader Of The Year megálmodója szerint az idei év egyik fő üzenete az volt, hogy kitartással és alázattal mindent el lehet érni. Úgy fogalmazott, „a jelenlévő vezetők közül mindenki meghozta már azt a döntést, hogy a nagyszerűség lehetősége helyett a nagyszerűséget válassza, ezek a vezetők ettől példaképek.”

A díjazottak névsora:

Mikrovállalati kategória: Hajnal Géza, X-SIGHT Kft.

Kisvállalati kategória: Heizer Anita, Vitee Beauty Kft.

Középvállalati kategória: Gellért Ákos, NATURTEX Kft.

Nagyvállalati kategória: Zsolt Orsolya, Multi Alarm Zrt.

Az év fiatal cégvezetője: Vida Dániel, innoScan 3D Kft.

Az év női cégvezetője: Petricsek Ildikó, SWICON Zrt.

Digitalizációs különdíj: Papp Norbert, VOIZ Zrt.

Hosszú távú perspektíva különdíj: Fehér Károly, Dynoteq Kft.

Leader of The Year, az abszolút díj nyertese: Tibor Dávid, Masterplast Nyrt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás