Kezdőlap Gazdaság 2024 végére helyreállt a magyar háztartások jövedelmi helyzete
No menu items!

2024 végére helyreállt a magyar háztartások jövedelmi helyzete

A magyar háztartások jövedelmi helyzete az elmúlt évek inflációs sokkja után 2024 végére helyreállt, a tavalyi 9 százalék után az idén 6-7 százalékos reálbér-növekedés várható – mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évindító rendezvényén.

A magyar gazdaság 2025-ös kilátásai címmel tartott előadásában a tárcavezető a munkaerőpiac helyzetéről elmondta, hogy 2010 óta 1 millióval, 4,7 millióra emelkedett a foglalkoztattak száma, és szinte teljes foglalkoztatottság valósult meg. A munkanélküliségi ráta a nyolcadik legalacsonyabb az EU-ban. Az év végi megugrást az magyarázza, hogy egyre több inaktív lépett be a piacra munkát keresve – ismertette a miniszter.

2010 óta eltelt időszakban a magyar átlagos órabérek nőttek a legnagyobb ütemben az EU-ban, ám a magyar bérek uniós összehasonlításban még mindig a legalacsonyabbak közé tartoznak – elmondta.

A 2023-as inflációs sokk hatására a reálbérek a 2008-2009-es válság óta először csökkentek, a bérek vásárlóértéke a minimálbéreseket leszámítva minden jövedelmi decilisben zsugorodott – ismertette a miniszter.

Több mint egy évnyi csökkenés után a 2023. szeptember óta tartó reálbér-növekedés hatására 2024-re minden jövedelmi csoportban jelentősen nőtt a bérek vásárlóértéke, és ennek hatására a lakossági fogyasztás 2024 első három negyedévében az ötödik legmagasabb volt az uniós tagállamok között. Ezzel sikerült a magyar családoknak visszanyerniük mindazt a jövedelmi veszteséget, amit a 2022 óta tartó infláció okozott – tette hozzá.

Nagy Márton hangsúlyozta: a kormány célja, hogy tovább folytatódjon a bérek növekedése és a bérkonvergencia, a gazdasági lehetőségekkel összhangban. A minimálbér 2028-ra ezer euróra, az átlagbér pedig 1 millió forintra emelkedhet, 2027-re pedig a tervek szerint a legalacsonyabb törvényesen kifizethető bér az átlagbér 50 százalékát éri el.

A tárcavezető kifejtette, hogy a magas energiaárak és a növekvő bérköltségek a vállalati szektor számára is kihívást jelentenek. Míg korábban a fókusz a bevételeik növelésére irányult, a cégek a gyenge külpiaci kereslet miatt a költségeik visszafogására, a hatékonyság és a termelékenység növelésére, valamint további szinergiákat biztosító felvásárlásokra kényszerülnek.

Kitért arra is, hogy a magyar vállalatok termelékenysége a régiós átlaggal megegyezik, ám az unióban az egyik legalacsonyabb, amin javítani kell.

A magyar gazdaság duális szerkezetéből adódóan a munkaerő-termelékenység jelentős különbségeket mutat a hazai és a külföldi tulajdonú vállalatok között. Partnerségi megállapodásokkal és az ellátási láncok erősítésével csökkenthető a hazai vállalatok termelékenységi lemaradása, amely a multinacionális vállalatokénak a felét éri el – mondta.

Előadása elején Nagy Márton a németországi és franciaországi politikai és gazdasági helyzetet értékelve rámutatott, hogy gazdasági stabilitás nincs politikai stabilitás nélkül, és Magyarországon mindkét tényező adott. Nyitott gazdaságként, ahol az export a GDP 85 százalékát éri el, fontos a befektetői környezet javítása – mondta.

Németország után Franciaország a második legnagyobb befektető Magyarországon az uniós országok közül. A kétoldalú kapcsolatokban kiemelte a francia székhelyű Vinci szerepét, amely tavaly szerzett kisebbségi tulajdonrészt a Budapest Airportban-mondta el.(MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Lépésváltás az e-mobilitásban: akkumulátoros gyorstöltőt telepített a MOON és az MVM Mobiliti

Fotó:Freepik Új szintre lépett az MVM Mobiliti és a Porsche...

Óvatosan a légkondival mert megbetegíthet

A túlzott klímahasználat súlyosabb esetekben arcidegbénulást és tüdőgyulladást is...
Hirdetés

Hírek

NAV: többmilliós bírságra számíthat a szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó

Többmilliós bírságra számíthat egy szabálytalanul működő állateledel-forgalmazó vállalkozó

Ingatlan.com: júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet

Júliusban 3 éves csúcsot döntött a lakáspiaci kereslet, ami leginkább az Otthon Start Program előszeleként értékelhető - közölte az ingatlan.com saját adatai alapján

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...