Kezdőlap Edukáció A mesterséges intelligencia és a startup szemlélet is előbbre viheti a Rotary...
No menu items!

A mesterséges intelligencia és a startup szemlélet is előbbre viheti a Rotary projekteket.

Balról: Balogh Petya és Kercsmár András

„Tavaly év végén a Cápák között című műsorból is ismert Balogh Petya a Rotary Club Budapest Sasad meghívására tartott előadást” – meséli Kercsmár András, aki szerint a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásáról, valamint a startupok támogatásáról szóló prezentáció és beszélgetés azért is jól illeszkedett a Rotary szellemiségéhez, mert annak értékei között kiemelt helyen szerepel az innováció, a fejlődés támogatása és a közösségek előremozdítása.

 

„Tavaly novemberben tartott előadást a Rotary Club Budapest Sasad tagjainak a STRT Holding Nyrt. vezetője, Balogh Petya, akit leginkább a Cápák közöttből ismerhetünk, . Előadásában a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazásáról, valamint a vállalati vezetők és döntéshozók számára elérhető képzésekről beszélt. Előtte félve mentem el egy ilyen képzésre, mert azt gondoltam, egy ilyen idős ember, mint én, nem tudja majd követni a fiatalok által jól ismert technológiákat. De az előadás végére rájöttem, hogy kicsit más ember lettem” – magyarázza Kercsmár András. – „Mert miután elkezdtem használni a mesterséges intelligenciát, különösen a ChatGPT-t, az életem teljesen megváltozott.”

Mindez abban nyilvánult meg leginkább, hogy franchise tanácsadóként az új technológia segítségével olyan gyorsan tudott reagálni és anyagokat összeállítani, amire korábban képtelen lett volna. Ezért is hívta meg Balogh Petyát a Rotary Sasadba, hogy a többiek is megismerjék a tudását és a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket. Már csak azért is, mert Balogh Petya nemcsak elismert vállalkozó, hanem tapasztalt mentor, ami szintén illeszkedik a Rotary filozófiájához.

A STRT Nyrt.nyílt részvénytársaságként működik a tőzsdén, startupokat támogat, mentorál és vállalkozókat oktat. A 2024-es év végére közel 100 startupban szerzett tulajdonrészt, illetve 3000 vállalkozót oktattak.„A Balogh Petyával történt találkozásom azért is volt meghatározó, mert ezáltal én is bekerültem az újonnan induló startupokat felkaroló úgynevezett angyalbefektetők közé. Az ígéretes startupok indulását franchise és üzletfejlesztési tanácsokkal támogatom. Ez számomra is rendkívül tanulságos, mert most látom igazán, hogy korábban, a McDonald’s első magyarországi franchise partnereként a globális gyorsétteremlánc által nyújtott márka és a folyamatos képzések révén mennyire védett helyzetben voltam. Ugyanakkor most azt tapasztalom, hogy az a tudás, amit akkor sikerült megszereznünk, sajnos az átlag vállalkozók többségénél itthon még nagyon hiányzik. Pedig a magyar vállalkozók hihetetlenül kreatívak, remek ötleteik vannak – de azt, hogy hogyan kell egy céget felépíteni és a növekedést menedzselni, még mindig sokan nem tudják.”

Ami különösen érdekes, hogy Balogh Petyáék sosem egy ember mellé állnak, hanem mindig olyan csapatokat támogatnak, ahol legalább két-három elkötelezett, innovatív szakember dolgozik egy ígéretes, kreatív ötlet megvalósításán. Ehhez kapcsolódóan megvizsgálják a piacot, a pénzügyi feltételeket, a csapat összetételét, és azt is, hogy milyen funkciók hiányoznak még a sikerhez. Így biztosítanak erős alapokat ahhoz, hogy egy ötletből sikeres vállalkozás váljon. Ami még így is komoly kihívás, mert a nemzetközi példák azt mutatják, hogy a startupok világában tíz befektetésből átlagosan kilenc megbukik. Viszont az az egy, ami sikeres lesz, olyan profitot hozhat, ami minden befektetett pénzt és erőfeszítést megér.

„Ezzel kapcsolatban mondom azt – és erre igazolt adatok is vannak -, hogy ha ugyanezek a cégek franchise rendszerben indulnának el, akkor ott, a rendszer meghatározottsága rendkívüli módon megnövelné az esélyüket a túlélésre. Nem véletlen, hogy amíg az induló vállalkozások átlagosan három év után gyakran megbuknak, a franchise cégek Amerikában átlagosan kilenc évig is kitartanak. Ugyanakkor azt is fontos felismerni, hogy a sikerrel járó növekedés is rengeteg veszéllyel jár, hiszen ahogy a megrendelések száma nő, egyre nagyobb forgótőkére van szükség, miközben a magyar cégek többsége rendkívül tőkeszegény. Ilyenkor érdemes olyan társakat bevonni, akik nemcsak pénzt, hanem olyan szakmai tudást is hoznak, ami a cég eredményességét tovább növeli.”

A franchise rendszert ráadásul a közösségi finanszírozás is kiegészítheti, ami stabil alapot és új tőkeforrásokat biztosít a vállalkozások számára. Jó példa erre a Brancs közösség, ahol az induló ötletek – legyen szó egy étteremről vagy könyvkiadásról – előfinanszírozást kapnak a támogatóktól, akik cserébe szolgáltatásokat vagy termékeket vehetnek igénybe. Hasonló modellt követ a MyFarm Harta Kft., ahol a vegyszermentes zöldségek termését még az ültetés előtt eladják az egészséges táplálkozást támogató vásárlóknak. Ez nemcsak a gazdák forgótőkéjét biztosítja, hanem azt is lehetővé teszi, hogy a termékek közvetlenül a fogyasztókhoz jussanak el, a hagyományos szállítóláncokat kiiktatva. A MyFarm Kft. a pénzügyi és adminisztrációs terhek átvállalásával támogatja a gazdákat, és egy beszerzési közösséget is létrehozott, amely akár 50%-kal csökkentheti az alapanyagköltségeket, ezáltal versenyképesebbé téve a rendszerben résztvevőket.

Kercsmár András szerint a mesterséges intelligencia, a startupok támogatásának új formái, valamint a közösségi finanszírozás mind olyan tudást jelentenek,  amelyek a Rotary klubbok működéséhez is hasznos tanácsokkal szolgálhatnak, mert a mai világban a Rotary projektek megvalósításához szükséges források megszerzéséhez is érdemes felhasználni az új megközelítéseket.

Érsek M. Zoltán

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.
Hirdetés

Hírek

Nemzetközi szinten is kiemelkedően eredményes a tojásfogyasztást népszerűsítő EU-s multiprogram –

A program célja az volt, hogy növelje a fogyasztók ismereteit az Európai Termelési Modell (ETM) alapján előállított tojásokról, amelyek egyszerre képviselik a minőséget, az állatjólétet, a nyomonkövethetőséget és a környezeti felelősséget.

Adventi fények három közeli városban

Van egy ország a közelben, ami december közeledtével különös...

Teltházra készülnek a reptéri szállodák az ünnepek alatt

Tavaly decemberben Budapesten 73,1 százalékos szobafoglaltságot mértek, ami közel teltházas működést jelentett az ünnepek alatt. Idén is hasonló év végi keresletre számítanak, főként a családi látogatások, nemzetközi utazások és céges évzárók miatt.

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.

NGM: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

Az NGM szerint az erős befektetői és piaci bizalmat a külföldi működőtőke-befektetések folyamatos beáramlása is jelzi.

Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízi csiga-élőhelyének fejlesztése

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket.

Átszervezi felső vezetését a Wizz Air

A légitársaság pénzügyi vezérhelyettese átveszi a kereskedelmi terület irányítását, helyére pedig egy cseh bankár érkezik.

Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma

A Termelői Közösségek Napján az ország különböző régióiból érkezett HÍR védjegyes kiállítók mutatták be termékeiket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.