Hirdetés
Kezdőlap Hírek A BÉT részvénykategóriák új kritériumrendszere 
No menu items!

A BÉT részvénykategóriák új kritériumrendszere 

Január elsejétől módosul a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénykategóriáinak feltételrendszere, az új szabályok érintik a belépési és a folyamatosan teljesítendő kritériumokat.

Az új struktúra azt a célt szolgálja, hogy a szabályozott piacon maradjanak, illetve nagyobb számban jelenjenek meg a tőzsdei szereplésre legalkalmasabb kibocsátók. Fontos szempont volt a módosításnál az is, hogy könnyen áttekinthető, befektetők és kibocsátók számára is megfelelő szabályozási környezet alakuljon ki.

A változások értelmében a belépési küszöb a standard kategóriába, hogy a vállalat árfolyamértéke elérje a 250 millió forintot. Emellett legalább 10 százalékos közkézhányad szükséges (vagy 100 millió forint értékű papír forogjon közkézen vagy a vállalat legalább 100 tulajdonossal kell, hogy rendelkezzen) és további feltétel, hogy az adott vállalat legalább 1 év lezárt üzleti évvel rendelkezzen.

Megszűnik az eddigi kettős rendszer, amelyben más kritériumok voltak érvényben a bevezetésekre és mások a kategória-felülvizsgálatokra. Ezt követően az árfolyamérték és közkézhányad minimumok folyamatos fenntartását ellenőrzi majd a BÉT féléves felülvizsgálatok keretében mind a prémium, mind a standard kategóriában.

Eltörlik a nyilvános tranzakció követelményét a standard kategóriában.

Az új szabályozás életbelépése után a T kategóriába már nem léphetnek be új szereplők, helyette a középvállalati igényekre szabott, a főpiac előszobájának tekinthető Xtend piacra kérhetik részvényeik bevezetését a vállalkozások.

A módosítások 2019. január 1-jén lépnek hatályba az új belépők számára. A már tőzsdére bevezetett kibocsátókra 1 év türelmi idő vonatkozik, így rájuk 2020. január 1-től lesznek érvényesek a módosítások.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.