Kezdőlap Mozaik BÉT - Gyengült a BUX zárásig
No menu items!

BÉT – Gyengült a BUX zárásig

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 61,46 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 39 672,60 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Saághy Pál AzÜzlet.hu
Saághy Pál

Saághy Pál, az OTP treasury üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: izgalmasan indult az év, hektikus mozgások voltak a világ tőzsdéin. A BUX enyhe lecsorgással fejezte be a kereskedést csütörtökön, ezzel jelentősen felülteljesítve a nyugat-európai vagy amerikai tőzsdéket – közölte.

Példaként említette, hogy a német DAX index közel 1,5 százalékos mínuszban volt a zárás körül, és az amerikai indexek ennél is nagyobb esésben vannak. Ezt azzal indokolta, hogy az Apple szerdán meglehetősen rossz híreket tett közzé, miszerint a december 29-ével záródott negyedéves árbevételüket, várakozásukat vissza kellett vágniuk. Ez pedig növelte a globális lassulással kapcsolatos félelmeket, amelynek hátterében az Apple szerint nagymértékben a kínai-amerikai kereskedelmi háború áll – tette hozzá.

A szakértő szerint ehhez képest a magyar részvények viszonylag jól tartották magukat, az OTP és a Mol gyengült, a Richter a szerdai záróértékén forgott az utolsó kötésben, míg a Magyar Telekom papírjai – kivételként – emelkedtek.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu
Móró Tamás

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek szintén azt emelte ki, hogy a magyar tőzsde elég jól megúszta a kereskedési napot, annak ellenére, hogy a világ összes részvénypiaca nagy esést mutat az Apple által közölt hírre.

A Mol 10 forinttal, 0,32 százalékkal, 3086 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,35 százalékkal, 11 500 forintra esett, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,36 százalékkal, 447 forintra erősödött, forgalma 1,5 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott 5560 forintot ért, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3854,77 ponton zárt csütörtökön, ez 2,07 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás