Kezdőlap Mozaik A világ első vashídja - egy év a helyreállításával telt
No menu items!

A világ első vashídja – egy év a helyreállításával telt

Történetének eddigi legnagyobb helyreállítási munkálatait követően újra megnyílt a világ első öntöttvas hídja Angliában.

A 3,6 millió font (1,3 milliárd forint) költségű munkálatoknak köszönhetően a nyugat-közép-angliai Shropshire grófságban lévő Iron Bridge visszakapta eredeti vörösesbarna színét.

Az 1779-ben emelt szerkezetre, amely a körülötte fekvő, muzeális értékű iparterülettel együtt ma már a világörökség része, az ipari forradalom szimbólumaként tekintenek.

Az egy éven át tartó helyreállítási munkálatokkal a Severn folyót átívelő hidat sikerült megőrizni a jövő nemzedékei számára.

Hat festő munkájának és 2400 liter festéknek köszönhetően a híd ma ismét olyan színű, mint ahogy William Williams megörökítette az Öntöttvas híd Coalbrookdale mellett (Cast Iron Bridge near Coalbrookdale) című 1780-as festményén, amely a vasszerkezetet ábrázoló egyik legkorábbi alkotás.

William Williams festménye az 1700-as évek végéről az Iron Bridge-ről

Kate Mavor, a helyreállítást végző műemlékvédelmi szervezet, az English Heritage vezérigazgatója a hétfő esti ceremónián elmondta, hogy az Iron Bridge-hez hasonló, történelmi jelentőségű építmények megóvása a szervezet elsődleges céljai között szerepel.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

több mint ötezer, szabálytalanul bejelentett autót vonnak ki a forgalomból

Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
Hirdetés

Hírek

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.