Kezdőlap Pénzvilág Befektetési alapok '18. Fél százalékos vagyonnövekedés
No menu items!

Befektetési alapok ’18. Fél százalékos vagyonnövekedés

A tavaly mindössze fél százalékkal, 27 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon, a kategóriákon belül azonban jelentős átrendeződés történt. December végén a Bamosz-tagok 6162 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban – közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (Bamosz).

A 2018-as év nyertesei az ingatlan alapok voltak, amelyek vagyona 45,2 százalékkal gyarapodott, a beérkező friss tőke 437,4 milliárd forintot tett ki. Az év vesztesei pedig a tőkevédett alapok voltak, a kategóriában az alapok vagyona tavaly 46 százalékkal csökkent egy év alatt, és a Bamosz előrejelzése szerint 2019 januárjában a tőkevédett alapok vagyona vélhetően 100 milliárd forint alá esik.

A legtöbb tőke a kötvényalapokból áramlott ki 2018-ban, 12 hónap alatt összesen 273,5 milliárd forinttal lett kevesebb a kategória vagyona.

Tavaly decemberben 2,3 százalékkal csökkent a befektetési alapok vagyona, a tőkeáramlások eredője mínusz 108,1 milliárd forintot mutat. A kategóriákat tekintve decemberben is az ingatlanalapok voltak a legnépszerűbbek, 79 milliárd forint friss tőkét vonzottak, míg a legtöbb tőke a kötvényalapokból távozott, összesen 21,7 milliárd forint.

Az ingatlanalapokba érkező 79 milliárd forintnyi friss tőke abszolút rekordnak számít a Bamosz szerint. A beáramló tőkéhez hozam is kapcsolódott, így összességében 5,5 százalékkal 1545,5 milliárd forintra nőtt a kategória vagyona.

A kötvényalapokból decemberben 21,7 milliárd forintot vontak ki a befektetők, a kategória vagyona így 2,1 százalékkal 885 milliárd forintra csökkent. A kötvényalapoknál éves szinten 24,4 százalékos volt a vagyonvesztés.
A pénzpiaci alapok vagyona decemberben 11,7 százalékkal, közel 80 milliárd forinttal, 606 milliárd forintra csökkent. Éves szinten a vagyonvesztés 7,4 százalékos volt, szemben a 2017-es adattal, amikor 32,3 százalékkal csökkent a kategória nagysága.

A vegyes alapoknál decemberben 14 milliárd forint volt a tőkekiáramlás mértéke. A hozamok és a tőkekiáramlás eredőjeként a vegyes alapok vagyona 3,1 százalékkal, 970 milliárd forintra esett vissza. A kategóriában éves összehasonlításban 3,4 százalékos volt vagyonvesztés mértéke.

A részvényalapokból 1,8 milliárd forintnyi tőke távozott az év utolsó hónapjában, a hozamok is kedvezőtlenül alakultak, emiatt a részvényalapok vagyona 6,4 százalékkal zsugorodott, 2018. december végén 373 milliárd forintot tett ki. Éves szinten két százalékkal csökkent a kategória vagyona.

A tőkevédett alapokból tavaly decemberben több mint 13 milliárd forint távozott, az alapok vagyona pedig 11,8 százalékkal, 102 milliárd forintra mérséklődött.

Az abszolút hozamú alapokból decemberben 35,6 milliárd forintot vontak ki a befektetők, és a hozamok sem tudtak korrigálni, így a vagyon 5,4 százalékkal 937 milliárd forintra csökkent. Ezzel a kategória a harmadik helyen zárt a vagyon nagyságát tekintve. Éves szinten a kategória vagyona 13,3 százalékkal csökkent.

A származtatott alapoknál decemberben az értékesítéseket 1,5 milliárd forinttal haladták meg az visszaváltások. A kategória vagyona 4,3 százalékkal, 178 milliárd forintra esett vissza, éves szinten pedig 12,8 százalékos volt a vagyonvesztés.

Az elsősorban intézményi befektetők vagyonát kezelő zártkörű alapokból az év utolsó hónapjában 3,6 milliárd forintnyi tőke áramlott ki. Azonban az egyik tag kezelésébe került egy ingatlanalap, a vagyon nagysága ennek következtében 5,4 százalékkal, 374 milliárd forintra nőtt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás