Kezdőlap Mozaik A magyarok nagyon bírnák a rövidebb munkahetet
No menu items!

A magyarok nagyon bírnák a rövidebb munkahetet

Világszerte nagy figyelmet kap a négynapos munkahét lehetősége, így már Magyarországon is egyre több vállalat, munkavállaló és döntéshozó vizsgálja, hogy a kevesebb munkanap valóban kulcsa lehet-e a hatékonyabb, kiegyensúlyozottabb munkavégzésnek – vagy csak egy ígéretes, de nehezen megvalósítható utópia. A WHC Csoport elemzése szerint, bár számos nemzetközi példa mutat biztató képet, a hazai bevezetés sikeréhez tudatos, és szektoronként eltérő megközelítésre van szükség.

A négynapos munkahét modelljének életképességét számos nemzetközi kísérleti program igazolta, többek között az Egyesült Királyságban, Németországban, Japánban és az Egyesült Államokban. Ezen programok többsége egyértelmű javulást mutatott a munkavállalói jóllét, stressz-szint és kiégés megelőzése tekintetében. A munka–magánélet egyensúlya javult, a produktivitás megőrzése mellett pedig több esetben is, például a Microsoft japán tesztjében is 40 százalékos hatékonyságnövekedést mértek. Emellett a modell olyan környezetvédelmi előnyökkel is jár, mint a csökkenő energiafelhasználás, kevesebb ingázás vagy az alacsonyabb irodahasználat.

A WHC Csoport szakértői szerint azonban a négynapos munkahét nem minden ágazatban vezethető be zökkenőmentesen. Az ügyfélszolgálatok, az egészségügy, az oktatás vagy a mezőgazdaság esetében nehézséget jelenthet a folyamatos elérhetőség biztosítása, a munkafolyamatok átszervezése vagy a túlzott munkasűrítés. Továbbá kihívást jelenthet, ha egy vállalaton belül nem minden részleg tud ugyanazokkal a feltételekkel dolgozni, hiszen ez egyenlőségi kérdéseket is felvethet.

„A négynapos munkahét nem csupán egy munkaszervezési kérdés, hiszen mély társadalmi és gazdasági hatásai lehetnek. Meglátásunk szerint a sikeres bevezetés kulcsa a rugalmasság, a transzparens kommunikáció és az adott szektor sajátosságainak figyelembevétele. Nem minden munkakörnél működhet azonos módon, de ahol igen, ott valódi előrelépés érhető el a munka-magánélet egyensúlyában és a munkavállalói elégedettségben” – mondta Margitics Ákos, a WHC szövetkezeti-szolgáltatás üzletágának (WHC Family, Senior, Student) vezetője.

Ugyanakkor a négynapos munkahét nem csak a munkáltatóktól kíván új megközelítést, a munkavállalóknak is szükséges alkalmazkodniuk, amely folyamat során a megbeszélések, határidők és munkaterhelés újraszervezése kihívást jelenthet számukra. Mindemellett sokan tartanak a bércsökkenéstől is, holott a legtöbb kísérletben a fizetés változatlan maradt. Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a modell csak akkor működik jól, ha a dolgozók nagyfokú önállóságot élveznek, és a munkáltatói kultúra is támogatja a hatékony, felelős munkavégzést. Ez a kritérium a hazai kis- és középvállalkozások jelentős részénél még nem feltétlenül teljesül.

A szakértők véleménye szerint a magyarok többsége nyitott a négynapos munkahétre, de nem mindegy, milyen feltételekkel. A WHC Csoport és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány friss felmérése szerint, ha a heti munkaóraszám csökkenne, de a fizetés maradna, a lakosság 63 százaléka azonnal támogatná az ötletet. Ha viszont a heti 40 órát kellene négy, hosszabb nap alatt ledolgozni változatlan bérért, a támogatottság 44 százalékra csökken. A kutatás azt is megmutatta, hogy a munkaidő sűrítését a férfiak (48%) valamivel jobban elfogadnák, mint a nők (41%).

A WHC Csoport szerint a négynapos munkahét sikeres elindításához nincs szükség varázslatra, csupán három dologra: fokozatos bevezetésre, nyílt kommunikációra a felek között és rugalmas munkaszervezésre. Bár ez a változás nem univerzális, a megfelelő előkészítéssel és pilotprogramokkal számos hazai vállalatnál hozhat kézzelfogható eredményeket.

-azuzlet-

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.
Hirdetés

Hírek

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.

Lítiumos rendszerek öregedése növeli a tűzkockázatot

Az energiatárolás hazai piaca új korszakhoz érkezett: miközben a lítium-vasfoszfát akkumulátorok öregedése hosszú távon növekvő tűzkockázatot jelenthet, a fél szilárdtest-technológia ipari alkalmazása áttörést hozhat a biztonság és hatékonyság terén. A Jedlik Ányos Energia Program jelentős támogatásaival, valamint a Top NRG új generációs energiatároló megoldásaival olyan fejlesztések valósulhatnak meg, amelyek nemcsak gazdaságosabbá, hanem biztonságosabbá is teszik a vállalati és lakossági energiahasználatot.

Sztrájk lesz a Lufthansánál? A tárgyalásos megoldást részesítik előnyben

.A Lufthansa pilótáit képviselő szakszervezet sztrájkszavazást indít, miután eredménytelenül zárultak a nyugdíjrendszerről szóló egyeztetések a légitársasággal.

Egy felmérés szerint magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek

A 600 cég részvételével készített felmérésben a leggyakoribb javaslatok közé tartozik a szociális hozzájárulási adó átmeneti kedvezménye új HR, pénzügyi vagy marketing munkakörök bevezetésekor, mentorprogram indítása a pénzügyi tudatosság, digitalizáció és külpiacra lépés támogatására és az áfafinanszírozási terhek mérséklése, például a pénzforgalmi áfalimit emelésével
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.