Kezdőlap Turizmus Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon
No menu items!

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Fotók (forrás: Gyüttment Fesztivál)

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani. Azonban hamar ráébrednek: egyedül mindez szinte lehetetlen. Az igazi megoldás a közösség, olyan emberek összefogása, akik együtt gondolkodnak, együtt dolgoznak, és közösen építenek fel egy élhető alternatívát. Idén nyáron két különleges esemény is útmutatást ad azoknak, akik változtatni szeretnének.

Idén először érkezik Magyarországra Európa legnagyobb ökofalu-találkozója, a GEN (Global Ecovillage Network) szervezésében. A nemzetközi hálózat most ünnepli 30. születésnapját.

GEN – European Ecovillage Gathering

Augusztus 12-17 között Lengyeltótiban a Manas Garden ad otthont a nemzetközi tudás- és tapasztalatcserének. „Több száz résztvevő érkezik majd Nyugat-Európából, Ázsiából, Amerikából és Dél-Amerikából is, akik már működő ökofalvak képviseletében hozzák el a fenntartható közösségi életmód kulisszatitkait, évtizedes tapasztalataikat” – fogalmazott Forrai Mária főszervező.

találkozó egyfajta szabadegyetemként működik majd, ahol a résztvevők megtanulhatják, hogyan lehet hosszú távon is működő ökofalvakat létrehozni és fenntartani.

„A Gathering programjai között szerepelnek az ökológikus életmódváltással kapcsolatos workshopok, közösségindítási és közösségfenntartási képzések, természetközeli gazdálkodási technikák, társadalmi, gazdasági és ökológiai tematikus előadások nemzetközi szakértőktől, valamint személyesen lehet találkozni a több évtizedes múlttal rendelkező ökofalvak lakóival is” – részletezte a főszervező.

„Egy közösség elindításhoz sokaknak megvan a lendülete, a lelkesedése, de a fenntartás egyáltalán nem egyszerű. Kell hozzá rengeteg önismeret és tudás, amelynek elsajátításához kiváló alkalom az ökofalu-találkozó. Óriási megtiszteltetés, hogy a nagy múltú szervezet Magyarországot választotta a 30. születésnapján megrendezésre kerülő esemény helyszínének” – fogalmazott Forrai Mária.  „Magyarországon valódi ökofalvak nem is igazán léteznek, egyeteln kivétel a Krisna-völgy, sokkal inkább az a modell tűnik megvalósíthatónak, amikor elnéptelenedő településeknek adnak új életet a beköltözők” – tette hozzá.

Gyüttment Fesztivál

Három nappal a Gathering után, augusztus 21-24 között, ugyanazon a helyszínen indul Magyarország legnagyobb életmódváltó találkozója. A Gyüttment a hagyományos értelemben nem fesztivál, sokkal inkább egy közösségi élmény, a tudásmegosztás, a kapcsolódás, az egymásra találás színtere. Több tucat program zajlik majd párhuzamosan, a Közösségi udvar, az Építők tere, a Gazdálkodók tere, az Éltető-gyógyító tér, a Belső utak tere, a Zengő pagony, valamint a Nemzetközi udvar ad otthont az eseményeknek.

„A programok a természetközeli, vidéki, illetve ökologikus élethez szükséges tudásról, tapasztalatcseréről szólnak. A különböző programokat szakterület szerint udvarokba csoportosítjuk, eközben a Kézműves udvarban a termékvásár mellett számos műhelymunkán vehetnek részt a fesztiválozók, belekóstolhatnak a kézműves mesterségekbe, esténként pedig változatos zenei és táncos programokkal, tábortűzzel készülünk, minimális elektronikus hangosítással, akusztikus formában” – árulta el Forrai Mária.

Az ország első fesztiválja hulladék nélkül

Az idén 10. születésnapját ünneplő Gyüttment Találkozó zéró hulladék szemlélettel valósul meg.

„Nem lesznek szemetesek, komposztálni fogunk, így arra kérünk minden résztvevőt, hogy ne hozzon magával csomagolást, vagy bármit, amiből később hulladék lesz. Ha mégis akad ilyen, azt a fesztivál után haza kell vinni. Saját tányért, evőeszközt, poharat, vizeskulacsot kérünk a résztvevőktől, illetve azt, hogy a tisztálkodáshoz és mosáshoz csak természetes alapú, lebomló szereket használjanak. Helyi alapanyagokból készülnek az ételek, főzünk, a termékek beszerzésénél is a legfontosabb szempont, hogy a lehető legkevesebb csomagolással legyenek ezek elérhetőek.”

A főszervező elmondta azt is, hogy a korábbi résztvevők visszajelzései szerint a Gyüttment olyan légkört teremt, amely oldja a mindennapi szorongást, a klímafélelmeket és a jövő miatti bizonytalanságot. Mindkét esemény lehetőséget ad a tanulásra, a tapasztalatcserére és arra, hogy az emberek új társakat találjanak. A cél bemutatni, sőt négy nap alatt kicsit át is élni azt a társadalmi modellt, amelyben az ember harmóniában él a természettel és a választott közösségével.

Gondolatok a Gyüttment Találkozó 10. évfordulója előtt

Az idei találkozó kiemelt témája a “Cselekvő akarat ébresztése”, a legtöbb udvarban számos program foglalkozik majd ezzel a témával. 2024. augusztus 24-én, az elmúlt évi rendezvény egyik inspiráló beszélgetésén született meg az idei találkozó mottója.

Stumpf-Biró Balázs, Takács-Sánta András és Vágvölgyi Gusztáv – Pabló három teljesen különböző nézőpontból keresték a választ arra: hogyan tovább? Egyetértettek abban, hogy már nem elég gondolkodni a jövőről – cselekedni kell érte. Nem külön utakon, hanem kapcsolódva. Nem kizárva egymást, hanem tanulva egymástól.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.
Hirdetés

Hírek

Az Essity elnyerte az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, a legfenntarthatóbb vállalatok felső 1%-ában szerepel

Az Essity megkapta az EcoVadis Platinum 2025 minősítést, így ismét a világ vállalatainak legfelső 1%-ában szerepel a CSR-teljesítmény alapján.

Határon átnyúló projekt erősíti a Fertő gyep és nádas kezelését

A most induló GRACE INTERREG projekt és a GRASSLAND-HU LIFE projekt stratégiaalkotása kölcsönösen támogatja majd egymást.

NGM: a Fitch Ratings továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot

A globális kihívások ellenére a nyugati és a keleti befektetők egyaránt megbízható partnerként és találkozási pontként tekintenek hazánkra.

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.