Kezdőlap Gazdaság Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla
No menu items!

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb 50 millió forintig, első lakás vásárlására vehető fel. A konstrukció egységes keretek között működik, ám a banki gyakorlatok jelentősen eltérhetnek – figyelmeztet Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont vezetője. A hitelbírálat módszerei, az elfogadható ingatlantípusok és a jövedelemszámítás szabályai pénzintézetenként változnak. Kiemelte: egyéni vállalkozóknál akár tízszeres eltérés is lehet a számított jövedelemben.

Az ingatlanpiac élénkítését célzó új, kedvezményes hitel sokak számára jó hír, hiszen nem csak a fiatal családoknak, hanem korhatár nélkül, egyedülállók számára is elérhető. Van azonban néhány dolog, amiről kevés szó esik, pedig a lakásvásárlás sikere múlhat rajta. Vincze Krisztiánt a GDN Ingatlanhálózat hitelezési partnerének, a GV Hitelközpontnak vezetőjét kérdeztük arról, hogyan érdemes nekifutni az igénylésnek.

Uniformizált termék

A törvény által meghatározott kérdésekben egyforma minden bank kínálata, így mindenhol megjelenik majd a lakáshitelek kínálatában. Az is egységes lesz a szeptemberben induló konstrukcióban, hogy maximum 50 millió forint vehető fel egy 100 milliónál nem drágább ingatlanra, amennyiben az az első saját lakása lesz a kérelmezőnek.

Meg kell felelni egyéb feltételeknek is, TB jogviszonyt és valószínűleg majd büntetlen előéletet is kell igazolni és önerőre is szükség lesz, bár itt már lehet eltérés a banki ajánlatok között, hiszen jelenleg is vannak olyan bankok, ahol helyettesítő fedezettel akár 0 Ft önerővel is van lehetőség ingatlant vásárolni, feltéve persze, hogy ebbe az eladó is belemegy. Ezek minden pénzintézetnél megjelenő követelmények, ahogyan az is közös, hogy a hitelfelvétel előtt át kell esnie a kérelmezőnek a bank saját hitelbírálatán. Ebben pedig jelentős eltérések lehetnek a pénzintézetek között, részben publikus, részben nem nyilvános szabályrendszer alapján

Egyik igen, másik nem

Gyakran előforduló probléma és ezeknél a hiteleknél is okozhat nehézséget, hogy az intézmények eltérően viszonyulnak, például, a vegyes falazatú ingatlanokhoz. Vannak olyan bankok, magyarázza a szakértő, akik nem hiteleznek vegyes falazatú ingatlant, mások ateljesen vályogból épült ingatlanokat, miközben a rendelet várhatóan nem határoz meg szerkezeti megkötést. Más pénzintézeteknél az építőanyagkevésbé érzékeny kérdés, így náluk ez nem releváns probléma.

A hitelképességet minden pénzintézet vizsgálja, ám módszereik és szabályaik ebben is jelentősen eltérnek egymástól. Különösen nagy különbségeket láthatunk az egyéni vállalkozók esetében – hívja fel a figyelmet Vincze Krisztián. A szakértő elmondta, hogy nem csupán pár százalékos, hanem nagyságrendi eltérések is lehetnek a pénzintézetek között, láttak már olyan esetet is nemrégiben, amikor ugyanannak az egyéni vállalkozóként tevékenykedő kérelmezőnek, az adóhatóságtól származó dokumentumok alapján az egyik bank 90.000 FT még a másik 1.000.000 forintos jövedelmet számolt, ami viszont a hitelösszegre hat. Az egyik esetben csak 1-2 millió forint igényelhető maximum, míg a másik esetben akár 60-70M Ft is kapható! Ezeken a példákon túl is akadnak területek, mint például a munkaviszony típusa (csak a határozatlan idejű felel meg vagy a határozott idejű is) vagy a külföldi munkaviszonyból származó jövedelem, melyeket eltérően bírálnak el a bankok.

Ez a gyakorlat nem újdonság, régóta így működnek a folyamatok, de míg egy piaci kamatozású hitel esetén az igénylő számít különbségekre, addig egy “egyen konstrukció” esetén nem. Ez pedig elképesztően nehéz élethelyzeteket eredményez, ha a különbségekre akkor derül fény, amikor már a leendő vevő kötelezettséget vállalt, hisz az, hogy a vevő nem kap hitelt (pl. mert nem volt elég alapos az előkészítés) nem az eladónak felróható ok, így a foglaló is veszélybe kerülhet!

Honnan jön segítség

A fentiekből jól látszik, hogy megtörténhet az, hogy miközben egy pénzintézet visszautasítja a hitelkérelmet, addig egy másik ugyanarra az ingatlanra, ugyanannak a személynek minden nehézség nélkül nyújt hitelt. Annak kiderítése, hogy melyik banknál érdemes próbálkozni nehéz feladat, ha nincs szakértő segítség. A független hitelszakértők ezekben az ügyekben kincset jelentenek, hiszen rengeteg időt és pénzt tudnak megtakarítani. Működésük során ugyanis például a GV Hitelközpont szakértői amellett, hogy ismerik a bankok gyakorlata közötti különbséget, előzetes konzultációk során pontosan fel tudják mérni a lehetőségeket és a segítenek kiválasztani az adott élethelyzetre és ingatlanra leginkább passzoló megoldást.

Kinek jár?

Ebben a konstrukcióban nincsenek jelen a családok otthonteremtési támogatására jellemző korlátok vagyis nem kell gyermeket vállalni és korhatárhoz sem kötik a kedvezményes kamatozású hitel folyósítását. Közös azonban ezekben a kedvezményekben, hogy csak azok élhetnek velük, akik az első lakásuk megvásárlására használják fel.

Gyakran felmerülő kérdés, hogy ez pontosan mit jelent. Kizárja-e azokat, akik tulajdonrészt örököltek, így váltak tulajdonossá, ám lakhatásuk nem megoldott. Mivel egyelőre nem ismert a jogszabály konkrét szövege, ezért nem tudjuk, hogy pontosan hogyan oldja majd meg a jogalkotó a jelen esetben ezt a helyzetet. Az említett támogatások példája azonban kiindulópontot jelenthet, mondja a szakember.

Ha segítségül hívjuk a korábbi tapasztalatokat, gyakorlatokat, akkor jó eséllyel feltételezzük, hogy kivételt jelenhetnek majd azok a helyzetek, ahol bár van résztulajdona a leendő hitelfelvevőnek, az jogszabályon alapuló haszonélvezettel terhelt.

Ha ilyen haszonélvezet viszont nincs bejegyezve, akkor várhatóan ő már nem minősül majd első lakásvásárlónak, de ebben a kérdésben biztosat, majd a jogszabály kihirdetését követően lehet mondani, emelte ki Vincze Krisztián.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az albérletpiac átalakulására számítanak a szakértők a következő hónapokban

A keresleti viszonyok változásával jelentősen átalakulhat az albérletpiac a következő hónapokban.

SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója

A SZÉP-kártya továbbra is a belföldi turizmus mozgatórugója - idén májusban közel 10 százalékkal többet költöttek a SZÉP-kártyákról tavalyhoz képest.

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Regélő kisvonatokkal ünneplik Jókai Mór születésének 200. évfordulóját

Kilenc városban indulnak Jókai-tematikus városnéző járatok
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.

Történelmi rekordot döntött a magyar tőzsde vezető részvényindexe, a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.