Kezdőlap Élelmiszeripar Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság - Súlyos szabálytalanságok
No menu items!

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak – közölte az NKFH.

A nyári szezon kiemelt ellenőrzései során a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság fokozott figyelemmel vizsgálja a fagylaltozók és a strandokon működő büféket. Az ellenőrzések célja, hogy felmérjék, mennyire tartják be az élelmiszer-biztonsági és higiéniai előírásokat a legnépszerűbb nyári vendéglátóhelyeken.

Az országos akció keretében az NKFH és a kormányhivatalok munkatársai 292 fagylaltozót és 197 strandbüfét ellenőriztek a nyár első hónapjában. A leggyakrabban előforduló problémák a higiéniai előírások nem megfelelő teljesítéséből eredtek.

Az egységek 15,7 százaléknál hiányzott a megfelelő kézmosási lehetőség, kézfertőtlenítő vagy papírtörlő. Több esetben a mosogatás technikai feltételei sem feleltek meg a jogszabályi előírásoknak.

Súlyos szabálytalanságok miatt 11 vendéglátóhely működését ideiglenesen felfüggesztették. Ezek között előfordult túlzott zsúfoltság, élelmiszerektől idegen tárgyak tárolása, erősen szennyezett hűtőpultok, valamint a fagylaltos edényekben, áruk felületein található rovarmaradványok jelenléte.

A fogyasztók tájékoztatása több helyen nem felelt meg az előírásoknak, a vizsgált létesítmények 9,1 százalékában nem tüntették fel megfelelően az allergéneket vagy a mesterséges színezékeket.

Emellett az egységek 9,7 százalékában olyan munkavállalókat alkalmaztak, akik nem rendelkeztek érvényes egészségügyi alkalmassági igazolással – tájékoztattak.

Kitértek arra, hogy az ellenőrök több esetben dokumentációs hiányosságokat is tapasztaltak, valamint jelöletlen, nyomon követhetetlen élelmiszerek forgalmazásával is találkoztak. Mindezek következtében 285 terméket – 953 kilogramm mennyiségben – kellett kivonni a forgalomból.

A nyári célzott ellenőrzések eredményei azt mutatják, hogy továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a higiéniai szabályok betartására, a dolgozók egészségügyi alkalmasságának igazolására, valamint a fogyasztók pontos és teljes körű tájékoztatására.

A feltárt hiányosságok ismételten rámutatnak arra, hogy az élelmiszerbiztonság érdekében elengedhetetlen a jogszabályok következetes betartása.

Hozzátették, az NKFH és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok a nyári szezon hátralévő időszakában is folytatják ellenőrzéseiket a fogyasztók védelme és az élelmiszerlánc biztonságának fenntartása érdekében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs napfényre kapcsol: 500 napelemes rendszer a jövőért

Ausztria legnagyobb regionális energiaszolgáltatója, a Wien Energie, immár 500 napelemes rendszert működtet a városban.

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Stefan Rådström: a szállodaigazgató, aki építész helyett a személyre szabott élmények mérnöke lett

– A szállodai karrierem a véletlen műve. Építészmérnöknek tanultam....
Hirdetés

Hírek

NAV: csütörtöktől változik az áfa-bevallás

Változik az áfa-bevallás csütörtöktől: a vállalkozásokat segítő, új oszlopok kitöltése önkéntes, de megéri, mert így akár az ellenőrzés vagy az adategyeztetési eljárás is elkerülhető - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Nemek közti jövedelemkülönbség: egy félszobával kevesebb jut a nőknek lakásvásárlásnál

A magyar nők kevesebb hitelt képesek felvenni, mint férfi társaik, ami a lakásvásárlásnál is jelentős hátrány lehet, hiszen kevesebb hitelből csak kisebb vagy rosszabb állapotban lévő lakást tudnak venni

Európában szabad a koncert csók, de így sem mindentől véd meg a GDPR

A Coldplay bostoni koncertjén történt csókkamerás botrány az utóbbi napok egyik legtöbbet emlegetett témája nemcsak a különböző médiafelületeken, hanem az adatvédelmi szakmában is.

Az OTP Bank elsőként vezette be a DÁP azonosítást a magyar bankszektorban

Az OTP Bank a magyar bankok közül elsőként vezette be a DÁP (Digitális Állampolgárság Program) azonosítási szolgáltatását saját webalkalmazásaiban

Ez a Díjnet Zrt. nem az a Díjnet Zrt. ! Adathalász leveleket küldenek csalók

Az ügyfelektől semmilyen esetben sem kérnek bankkártyaadatokat, még a fizetés során sem, tekintettel arra, hogy a Díjnet bankkártyaadatokat nem tárol.

Az állami támogatások farvizén igyekeznek eladni piaci lakáshiteleiket a bankok

Újabb bank kínál kedvező kamatozású lakáshitelt az államilag támogatott konstrukciók mellé.

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság – Súlyos szabálytalanságok

Strandokat és fagyizókat ellenőrzött a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), a forgalomból 953 kilogram élelmiszert vontak ki, 11 vendéglátóhelyet pedig ideiglenesen bezártak

KSH: A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatai

A turisztikai szálláshelyek júniusi forgalmi adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.