Kezdőlap Mozaik A Fitch erőteljes növekedést prognosztizál régiónk gazdaságainak

A Fitch erőteljes növekedést prognosztizál régiónk gazdaságainak

A közép- és kelet-európai EU-gazdaságok ciklikus növekedése tavaly valószínűleg tetőzött, de a két évig viszonylag erőteljes marad – áll a Fitch Ratings Londonban ismertetett éves térségi előrejelzésében. A Fitch a minap, egy másik elemzésében egyenes utalást tett arra, hogy az idén több közép- és kelet-európai ország adósminősítése javulhat.

A hitelminősítő szerint a térségi gazdaságok hazai össztermékének (GDP) 2019-2020-ra várható lassulását az euróövezeti növekedés gyengülése, a fokozatos monetáris szigorítás, valamint az EU-folyósítások lehívásának lassuló üteme okozza majd.

A Fitch londoni elemzőinek várakozása szerint azonban a régió gazdaságai így is 2,7 és 4,2 százalék közötti éves átlagos növekedési ütemeket produkálnak a 2020 végéig terjedő időszakban. A feszes munkapiaci helyzet és az általánosságban még mindig ösztönző jellegű szakpolitikai környezet ugyanis serkenti a magánszektor fogyasztását, amely az országcsoport növekedésének fő hajtóereje.

A cég a magyar gazdaságban a tavalyi évre általa becsült 4,2 százalékos növekedés után 2019-re 3,5, jövőre 3,2 százalékos GDP-bővülést vár.

A hitelminősítő prognózisa Csehországban 2,9, illetve 2,7 százalékos, Lengyelországban 3,8, illetve 3 százalékos, Szlovákiában 4,2, illetve 3,5 százalékos reálnövekedést valószínűsít erre a két évre.

A Fitch Ratings tanulmánya szerint a térség növekedési ciklusában várható fordulat valószínűleg megterheli valamelyest a vizsgált országok államháztartási pozícióit, de meredek romlást a cég nem vár, sőt Magyarországon jövőre valamelyes javulással számol.

A hitelminősítő előrejelzése szerint a magyar államháztartási egyenleg az idén 2 százalékos, jövőre 1,8 százalékos GDP-arányos hiánnyal zár.

Románia az egyetlen olyan gazdaság a közép- és kelet-európai EU-térségben, ahol a Fitch Ratings londoni elemzői az idén és jövőre is a maastrichti tűréshatárt meghaladó, vagyis 3 százalék feletti GDP-arányos deficitet várnak. A cég prognózisa szerint a román államháztartási hiány 2019-ben és 2020-ban egyaránt 3,5 százalék lesz.

A Fitch Ratings egyedül Csehországban valószínűsít többletes államháztartási mérleget a következő két évben: előrejelzése szerint a cseh költségvetés az idén 0,7, 2020-ban 0,5 százalékos GDP-arányos többlettel zár.

A Fitch a minap, egy másik elemzésében egyenes utalást tett arra, hogy az idén több közép- és kelet-európai ország adósminősítése javulhat.

A cég a térség szuverén adósminőségi mutatóiról összeállított, Londonban ismertetett éves helyzetértékelésében közölte: a közép- és kelet-európai régióban Magyarországgal együtt összesen hét államadóst tart nyilván felminősítés lehetőségét jelző pozitív besorolási kilátással, és mivel e pozitív kilátások már 2017 óta érvényben vannak, ezeknek az országoknak az adósosztályzatairól az idén valószínűleg döntés születik.

A Fitch megfogalmazása szerint a pozitív és negatív osztályzati kilátások 7:1 arányú regionális megoszlása “felfelé ható minősítési lendületet ad” a térségnek 2019-ben.

A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő mindegyike a befektetésre ajánlott sávban – a Fitch Ratings és az S&P Global Ratings “BBB mínusz”, a Moody’s Investors Service ugyanennek megfelelő “Baa3” osztályzattal, vagyis mindhárom cég a befektetési ajánlású kategória alapszintjén – tartja nyilván Magyarországot.

A Fitch Ratings és az S&P egyaránt pozitív kilátást tart érvényben a magyar szuverén adósosztályzatra, a Moody's magyar államadós-besorolásának kilátása viszont továbbra is stabil.

A Moody’s minap Londonban bemutatott legújabb átfogó térségi helyzetértékelésében azt állapította meg, hogy Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságai általánosságban is stabil hitelképességi helyzetben kezdték a 2019-es évet, de számolniuk kell azzal, hogy a külső környezet az idén kedvezőtlenebb lesz a tavalyinál.

A Moody's tanulmánya szerint a cég által vizsgált nyolc keleti EU-tagállam, köztük Magyarország gazdasága a várható lassulás ellenére az idén is az Európai Unió átlagát meghaladó ütemben növekszik.

A Moody’s a magyar gazdaságban 3,4 százalékos növekedést vár az idén a 2018 egészére általa becsült 4,3 százalékos GDP-bővülés után.

A cég az euróövezetben a tavalyi 2,1 százalékról 1,9 százalékra lassuló idei növekedéssel számol, és várakozása szerint ezt a keleti EU-gazdaságok is megérzik.

/MTI/

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.