Kezdőlap Mozaik Hatósági kampány indul a jogtalan net-tartalmak ellen
No menu items!

Hatósági kampány indul a jogtalan net-tartalmak ellen

Az interneten jogtalanul megosztott képek és videókkal szemben hirdetett kampányt a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Internet Hotline szolgálata februárra – közölte a hatóság.

Tájékoztatásuk szerint tavaly naponta átlagosan két bejelentés érkezett internetes jogsérelem miatt jogsegélyszolgálatukhoz, az Internet Hotline-hoz (IH), leggyakrabban adathalászat és hozzájárulás nélkül megosztott tartalmak miatt.

A február 5-ei biztonságosabb internet napján a szolgálat a jogtalanul közzétett képekkel és videókkal okozott jogsértésekre emlékeztet minikampányával, amelyben egy egyetemista csapat kreatív videóját osztja meg netes közösségi felületeken – jelezték.

Kiemelték: a 731 bejelentés közel 15 százaléka a közösségi médiában vagy chatszolgáltatáson keresztül elért tartalom problémáira hívta fel a figyelmet. Leggyakrabban a Facebook, az Instagram, a Viber, a WhatsApp és a Facebook Messengere adott felületet a bejelentett sérelemnek, az esetek közel 5 százaléka a YouTube-on elérhető tartalommal foglalkozott. A bejelentések ötöde hivatkozott e-mailben érkezett jogsértő tartalomra.

A közlemény felidézi: a hozzájárulás nélkül hozzáférhetővé tett tartalom mindig a jogsegélyszolgálathoz leggyakrabban érkező problémák egyike volt. 2018-ban is ez adta a bejelentések 17 százalékát.

Hozzáteszik: a sérelmet ilyenkor általában a közösségi médiában, videomegosztón megjelent fénykép vagy videó okozza, amelynek közzétételéhez az érintett - ábrázolt vagy idézett személy - nem járult hozzá.

A sérelem a megosztott tartalom érzékenységétől függően érinti kellemetlenül vagy éppen nagyon fájdalmasan az elszenvedőt.

Erről a jellegzetes netes visszaélésről készített képernyőfilmet a Budapesti Corvinus Egyetem öt kommunikáció- és médiatudomány alapszakos diákja is, amelyet az NMHH felkarolt, és az alkotók hozzájárulásával minikampányban népszerűsíti a Youtube-on a biztonságosabb internet napon, február 5-én – közölték.

Az NMHH tájékoztatása szerint a közel háromperces kisfilm pergő cselekménye mindvégig a főszereplő telefonjának képernyőjén zajlik, és azt mutatja be, hogy egy szakítás után miként él vissza immáron a sértett volt barátja néhány intim felvétellel.

A hatóság arra is kitér: 2018-ban kiemelkedően sok adathalász-kísérlettel találkoztak a szolgálat szakemberei – ez a bejelentések negyedét tette ki -, az ide tartozó esetek tavaly váltak a leggyakoribbá az IH kilenc kategóriája közül.

A legjellemzőbbek a nagy szolgáltatók nevében kiküldött hamis számlaértesítők és adategyeztető e-mailek voltak. Az adathalászat műfaja sokat változott az elmúlt években is, megjelentek az egyénre szabott adathalász-kísérletek, amikor a kiberbűnözők már nem tömegesen küldik szét üzeneteiket, hanem egy-egy tudatosan kiválasztott célszemély ellen indítanak támadást, vélt online viselkedése alapján fenyegetik, igyekeznek anyagilag vagy adatlopással zsarolni – tudatták.

A közlemény szerint tavaly 95 pedofil tartalmat vizsgáltak meg a jogsegélyszolgálatnál, kétszer annyit, mint 2017-ben. Az INHOPE-tól, a hotline-ok nemzetközi hálózatából érkezett pedofil tartalmú bejelentések száma is több mint két és félszeresére – negyvenre – nőtt.

Ezekben az esetekben külföldi hotline-ok olyan tartalmakról értesítették a magyar szolgálatot, amelyeket náluk jelentettek be, de magyar szervereken találhatók. A hazai jog alapján is gyermekpornográfiának minősülő esetekben az IH a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársaival karöltve dolgozott a tartalmak eltávolításán.

A tájékoztatás szerint jelentősen nőtt azoknak az eseteknek a száma is, amikor az IH fordult az INHOPE hálózatához a Magyarországon bejelentett, de külföldi szerveren tárolt tartalmak miatt (62 eset a 2017-es 9-hez képest), vagyis a megnövekedett bejelentésszám jelentősen élénkítette a nemzetközi együttműködést a probléma megoldásában.

A közlemény felidézi: a 2011 óta működő Internet Hotline az NMHH jogsegélyszolgálata, amely internetes jogsérelmek megoldásában segít a bejelentőknek kilenc kategóriában.

Ezek: adathalászat, zaklatás, hozzájárulás nélkül közzétett tartalom, drogfogyasztásra, terrorizmusra buzdító, rasszista, erőszakos vagy pedofil tartalom és egyéb, a kiskorúakra veszélyes tartalom. Az ügyintézés nem hatósági eljárás, az IH levélben kéri fel a jogsértő tartalmak eltávolítására a tartalom- vagy tárhelyszolgáltatókat.

A hotline 2011 óta több mint négyezer-ötszáz bejelentés ügyében járt el. A szolgálat weboldala 2017-ben megújult, felületén mobileszközről is könnyen lehet bejelentést tenni. Az Internet Hotline nem gyűjt adatokat a bejelentőiről, bárki kérhet segítséget akár névtelenül is – írták.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Merülj alá a múltba – kétezer éves titkot rejt Antalya partja

 Antalya partvidéke sokféle merülési lehetőséget kínál: Kaş térségét a világ tíz legjobb búvárhelye között tartják számon, de Bodrum, Fethiye és Çanakkale is egyedülálló víz alatti élményeket ígér. 

Ökofalvak és életmódváltók találkozója Magyarországon

Egyre többen érzik úgy, hogy számukra a városi lét már nem fenntartható, és valami egészen másra van szükségük, majd tanyát vesznek, megpróbálnak természetközeli, önellátó életmódot kialakítani.

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

több mint ötezer, szabálytalanul bejelentett autót vonnak ki a forgalomból

Több éven keresztül üzletszerűen vállalt gépjárművekkel kapcsolatos "ügyintézést" egy érdi család, a szolgáltatásukat azonban nem a jogszabályi keretek között nyújtották, illetve nem rendelkeztek a tevékenység folytatásához szükséges felhatalmazásokkal.
Hirdetés

Hírek

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.