Kezdőlap Hírek Dózsa György úti baleset. Megszüntetett letartóztatás, M. Richárd szívbeteg
No menu items!

Dózsa György úti baleset. Megszüntetett letartóztatás, M. Richárd szívbeteg

Szívbetegség miatt nem jogerősen megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság M. Richárd, a Dózsa György úti baleset elsőrendű vádlottjának letartóztatását.  M. Richaárd a Dózsa György úton a sebességhatárt jelentősen túllépve összeütközött egy másik gépjárművel. A baleset miatt két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.

A Bíróság most elrendelte a vádlott bűnügyi felügyeletét az elsőfokú bíróság határozatának kihirdetéséig – közölte a vádlott képviseletét ellátó ügyvédi iroda a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) végzése alapján. M. Richárd külön bírói engedéllyel hagyhatja el Budapest és Pest megye közigazgatási területét.

Két halottja és több sérültje lett a gyorshajtásos balesetnek

A letartóztatás felfüggesztését M. Richárd egészségügyi állapotára hivatkozva a vádlott vezető védője kérte. Beadványában orvosi iratokra hivatkozva kifejtette, M. Richárd szívbetegsége miatt aorta-műbillentyű beültetésére van szükség, ennek hiányában közvetlen életveszélyes állapotba kerülhet – olvasható a PKKB végzésében.

Tudatták, a bíróság által elrendelt orvosszakértői vizsgálat szerint ha a tervezett szívműtét a következő hónapokban nem történik meg, a vádlott maradandó szívizom-károsodást szenved, valamint életveszélyes állapot is kialakulhat. A műtét és a gyógyulási idő összesen várhatóan 2-3 hónapot vesz igénybe, utána a bírósági eljárás folytatásának várhatóan nem lesz akadálya – tették hozzá.

A Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának főigazgató főorvosa tájékoztatta a bíróságot, hogy a tervezett műtét a Városmajori Szív- és Érsebészeti Klinikán kihelyezéssel megoldható, de a műtétet követő rehabilitáció nem biztosítható a büntetés-végrehajtás keretein belül.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség M. Richárd ellen közúti baleset okozásának vétsége, közúti veszélyeztetés bűntette, társtettesként elkövetett garázdaság és társtettesként elkövetett testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot. A bíróság az vádlott letartóztatását 2018 novemberében rendelte el.

A bíróság szerint M. Richárd megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit ezután bántalmazott, 2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton pedig a sebességhatárt jelentősen túllépve összeütközött egy elé szabálytalanul beforduló másik gépjárművel. A baleset miatt két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

CPI Hotels új design szállodát nyit Budapesten

Európa egyik vezető szállodacsoportja, a CPI Hotels a.s. tovább erősíti jelenlétét a magyar piacon: büszkén jelenti be a vadonatúj Mamaison Vibe Hotel Downtown Budapest megnyitását.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Hírek

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás