Hirdetés
Kezdőlap Agrár Az EP a szennyvíz újrahasznosításának szabályairól tárgyalt
No menu items!

Az EP a szennyvíz újrahasznosításának szabályairól tárgyalt

A víz másodlagos, a szennyvíz tisztított formájú felhasználását szabályozza az EU. Erről döntött a közösség parlamentje, mert mint megállapították egyre nagyobb nyomás nehezedik az európai vízkészletre.

A terv a mezőgazdaságban öntözésre használható, visszanyert víz minőségi minimumfeltételeit, valamint a ezt a vizet előállítók kötelezettségeit rögzíti. A parlament jogszabály-tervezetet hagyott jóvá plenáris ülésén.

A tájékoztatása szerint a vízhiányt a kezelt szennyvíz mezőgazdasági újrahasznosításával megoldani szándékozó jogszabály-tervezet a visszanyert víz előállítására, célba juttatására és tárolására vonatkozó szabályokat és a kockázatkezelési lépéseit is tartalmaz.

A települési szennyvíztisztító telepekről származó, kezelt szennyvizet nyers, vagy feldolgozott élelmiszerek, vagy nem emberi fogyasztásra szánt termények öntözésére használják majd.

Az EP-képviselők véleménye szerint az Európai Bizottságnak öt éven belül fel kell mérnie, vajon az újrahasznosított víz más módon is felhasználható-e. Mint közölték, ezalatt a tagállamok engedélyezhetnék a visszanyert víz egyéb felhasználását, például az iparban, vagy a környezetvédelem terén.

Az EP tájékoztatása szerint az Európai Unió vízforrásai egyre nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, amely vízhiányhoz és a vízminőség romlásához vezet. Az éghajlatváltozás, a kiszámíthatatlan időjárás és a szárazság az ember által lakott települések és a mezőgazdaság megfelelő ivóvíz-ellátását veszélyezteti.

A megfelelően kezelt szennyvíz – elsősorban mezőgazdaságban történő – használatával csökkenthető a vízkitermelés.

Az Európai Bizottság szerint az elmúlt 30 évben drámaian megnőtt a szárazságok gyakorisága, intenzitása, és környezeti és gazdasági hatása. Az unió vízforrásaira a vízkitermelés – különösen a mezőgazdasági öntözés, és az ipari, valamint a lakossági felhasználás – jelenti a legnagyobb veszélyt.

Az unió jelenleg évente 1,1 milliárd köbméter vizet nyer vissza, 2025-re ez akár 6,6 milliárd köbméterre emelkedhet, amelynek érdekében  mintegy 700 millió eurót kellene befektetni – tették hozzá.

Az uniós szakminiszterekkel akkor kezdődhet el a tárgyalás a jogszabály végleges formájáról, ha az Európai Unió Tanácsa közös álláspontra jut.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Zentai Péter az Év üzletembere: a fenntarthatóság nem opció, hanem kötelesség

Zentai Péter Zentai Péter neve mára egyet jelent a fenntarthatóság...

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .
Hirdetés

Hírek

Módosul a dunántúli távolsági vonalak közlekedési rendje, és indul a peronépítés a Keleti pályaudvaron

A főpályaudvar Kerepesi út felőli, 11-13. vágányoknál található kapuját lezárják február végéig.

B+N Csoport bekerült a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai közé

A magyar tulajdonú B+N Csoport a 8. helyen végzett a világ legnagyobb takarítórobot-flottákat üzemeltető vállalatai között a FieldBots Radar 2025 független, nemzetközi felmérése alapján.

Bővült a Volkswagen Magyarországon 2025-ben

A Volkswagen márka értékesítése 6,8 százalékkal bővült 2025-ben a magyarországi újautó-piacon, kissé meghaladva a teljes személyautópiac 6,5 százalékos gyarapodását, a márka az idén a privát vásárlók megszólításában lát lehetőséget a növekedésre .

ÉKM: elindult a Barnamezős Kataszter – három év munka eredménye, új irány a településfejlesztésben

A rendszer jelenleg több mint 3600 validált barnamezős ingatlant tartalmaz és felmenő rendszerben, folyamatos adategyeztetéssel bővül. Nem egyszerű lista, hanem közhiteles nyilvántartás.

Tovább mérséklődött az eurózóna inflációja

Fotó: freepik 2025 végén tovább lassult az infláció az eurózóna...

Ez tényleg világszám lesz: az EU jóváhagyta a Mercosur-megállapodást – létrejön a világ legnagyobb szabadkereskedelmi térsége

Illusztráció: consilium.europa.eu Az Európai Unió Tanácsa  hivatalosan is jóváhagyta az...

Jóautók.hu: tavaly 128 155 használt autó érkezett külföldről

A jóautók.hu a mostani folyamatok alapján idén is emelkedést vár. Az import erősödése 2023 óta tart, előtte éveken át csökkent, a járvány előtt az éves darabszám többször is meghaladta a 150 ezret.

40-65 cm hóvastagság, kemény fagy és extrém jó síterep vár mindenkit a Mátrában

A hétvége különleges programja, hogy pénteken és szombaton lámpafényes esti síelés is elérhető lesz 20 óráig, így a sötétedés után is élvezhető a havas lejtők varázsa.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás