Kezdőlap Cégvilág Hazacsábítaná a magyar sofőröket a fuvarozók elnöke
No menu items!

Hazacsábítaná a magyar sofőröket a fuvarozók elnöke

Fuvarozói szakmai berkekben egyre erőteljesebben jelenik meg az a vélemény, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőröket haza lehetne csábítani, ezért Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke felhívással fordul a hazai vállalkozásokhoz: összehangolt cselekvéssel, az érdekeltség megteremtésével hívják haza a magyar sofőröket.

Szabó György

Az MKFE elnöke elmondta, reális esélyt lát arra, hogy a külföldön dolgozó magyar sofőrök magyar vállalkozások alkalmazottjaiként is megtalálják számításukat, amennyiben a hazai fuvarozó vállalkozások egységesen az ő elképzeléseit megvalósítva lépnek fel.

Kifejtette, hogy Nyugat-Európában az év eleje óta tapasztalható hangulatban kialakulni látszanak a feltételei annak, hogy ismét itthon vállaljanak munkát azok a sofőrök, akik jelenleg a konkurens nyugati cégeket erősítik.

Szerinte a sofőrök fizetésének versenyképes szintre emelését az MKFE-nek az Innovációs és Technológiai Minisztériummal jelenleg egyeztetés alatt álló Versenyképesség 2.0 elnevezésű javaslatcsomagjának sikere, a fuvardíjak ezt kigazdálkodható szintre emelése és egy egységes szociális csomag összeállítása biztosíthatná.

Szabó György tájékoztatása szerint jelenleg több tízezer tapasztalt gépjárművezető a Nyugat-Európában megszerezhető magasabb jövedelem miatt dolgozik külföldi konkurens cégeknél. A hazai fuvarozási vállalkozások versenyképességét évek óta meghatározza a krónikus sofőrhiány annak ellenére, hogy az állam jelentős összegeket költött a sofőrképzés támogatására.

A kezdeményezés sikerének egyik feltétele, hogy a fuvaros szakma kellő támogatást kapjon ehhez a nemzetstratégia szempontjából is kiemelt fontosságú törekvéshez, a másik pedig, hogy a fuvarozói társadalom egységesen lépjen fel ebben a kérdésben – mondta Szabó György az MTI-nek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

A Trump féle vámcsavar felforgathatja az autóspiacot

Donald Trump amerikai elnök jelentős vámcsökkentést fontolgat az amerikai...

A Prosperitati programja új korszakot nyitott vajdasági magyarok szülőföldön maradásának támogatásában

A vajdasági magyar közösség gazdasági megerősödésének és helyben maradásának...
Hirdetés

Hírek

Meglepő, hol költöttek idén nyáron a legtöbbet a K&H SZÉP kártyáival

A legtöbb tranzakció a legnagyobb ételkisszállító cégeknél valósult meg közel 550 millió forint összértékben, de a hazai üdülésfoglalások értéke is meghaladta a 70 millió forintot.

Fordulat a személyi hiteleknél – alig van már 10 százalék feletti kamat

Ma már szinte minden nagybank 10 százalék körüli kamattal kínálja  maga top ajánlatát, és nem csak nagy összegekre.  

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.