Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemzők szerint
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemzők szerint

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén kedden az elemzők szerint.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a határidős indexek szerint az európai tőzsdéken profitrealizálás kezdődhet a kereskedés elején, a magyar tőzsdén is inkább csökkenés, iránykeresés valószínű.

A szakértő a nap eseményei közül kiemelte a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülését. A monetáris kondíciókban még nem vár változtatásokat a piac, amely ugyanakkor a legutóbbi inflációs adatok fényében figyel az ezzel kapcsolatos kommunikációra – jelezte.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szintén úgy látja, hogy kisebb negatív korrekcióval indulhat a kereskedés az európai részvénypiacokon, így Budapesten is profitrealizálásra kerülhet sor a reggeli órákban. A szakértő szerint ugyanakkor több vezető részvény technikai képe is optimizmusra ad okot.

A kommentár szerint az OTP hamarosan folytathatja útját a 11 970 forintos történelmi maximumszint felé, és reális esély van rá, hogy sikerül is átlépni azt. A Richter árfolyamában 5680 forintnál található a következő fontos ellenállási szint, addig gond nélkül elmehet a gyógyszergyártó jegyzése, akár már a keddi kereskedésben. A Mol árfolyammozgása bizonytalan, egyelőre nem sikerül feljebb kapaszkodnia, illetve a Magyar Telekom esetében is inkább pesszimista az Equilor szenior elemzője. Varga Zoltán hozzátette: hogy a VTB Capital 13 200 forintról 14 100 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 hónapos célárfolyamát, az ajánlásuk továbbra is vétel.

A szakértő szintén kiemelte, hogy kedden délután tartja kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Varga Zoltán most sem számít érdemi változásra a jegybank kommunikációjában, várakozása szerint a március 26-i kamatdöntő ülésen jelenthetik be az első lépéseket a monetáris politika normalizációjának folyamatában. Továbbra is úgy gondolja, hogy ha az inflációs alapfolyamatok nem változnak a következő hónapokban, a negyedik negyedévben már az első kamatemelésre is sor kerülhet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 173,35 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 40 987,95 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 8 forinttal, 0,24 százalékkal 3290 forintra erősödött, 1,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,42 százalékkal 11 830 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal 463,50 forintra emelkedett, forgalma 136,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,89 százalékkal 5640 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás