Kezdőlap Hírek MVM-per: öt év börtönt kapott másodfokon Kocsis István

MVM-per: öt év börtönt kapott másodfokon Kocsis István

Öt év börtönbüntetést szabott ki Kocsis Istvánra, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt vezetőjére a Pécsi Ítélőtábla új eljárásban másodfokon, nem jogerősen. Az ügy másodrendű vádlottját szintén letöltendő, a harmadrendű vádlottat pedig felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.

A táblabíróság határozatával megváltoztatta a Kaposvári Törvényszék új eljárásban tavaly márciusban hozott elsőfokú – nem jogerős ítéletét – amely akkor felmentette Kocsis Istvánt a vádak alól.

A Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette tanácsa Kocsis Istvánt - távollétében - társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és sikkasztásban találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat mellékbüntetésként öt évre eltiltották a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezetői tisztségének betöltésétől is.

Az ügy másodrendű vádlottját bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt három év szabadságvesztésre, és a MVM részére 48 millió forint kártérítés megfizetésére, a harmadrendű vádlottat pedig bűnsegédként elkövetett sikkasztás, illetve pénzmosás miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a másodfokú bíróság.

Kocsis Istvánt és a másodrendű vádlottat a tábla egyúttal arra is kötelezte, hogy tizenöt napon belül 5 millió 50 ezer eurós kártérítést és annak késedelmi kamatát fizesse meg az MVM részére. A több mint hatmillió forintos bűnügyi költség mintegy felét - különböző arányban - ugyancsak a vádlottaknak kell viselniük.

A Fővárosi Főügyészség korábban hat ember ellen emelt vádat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sikkasztás, pénzmosás és orgazdaság miatt, azt állítva: munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, az MVM-nek 15 milliárd forint vagyoni hátrány okoztak, amelyből 12 milliárd térült meg.

Tevékenységüket szerbiai erőműfejlesztéssel, energianád-programmal, tanácsadói szerződéskötésekkel, s egyebek mellett szállodavásárlással összefüggésben kifogásolták.

A Pécsi Ítélőtábla helyben hagyta a negyedrendű vádlott, Kocsis István feleségének a büntetőjogi felelősségét pénzmosásban és orgazdaságban megállapító korábbi törvényszéki ítéletet, így az jogerőre emelkedett – ismertette a tanácsvezető bíró.

A határozat több mint két órán keresztül tartó indoklásában Krémer László kiemelte, a tábla nem állapította meg, hogy a bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezetben követték volna el.

A megváltoztatott ítéletet továbbá úgy indokolta: a büntetőeljárási törvény lehetőséget ad a másodfokú bíróságnak arra, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás adataiból eltérő következtetést vonjon le.

A másodfokú határozat ellen mindhárom vádlott védője felmentésért fellebbezett, az ügyész erre három munkanapot tartott fenn, így a határozat nem jogerős. Az ügy várhatóan a Kúrián folytatódik.

Az ügyész a tárgyalás végén egyúttal indítványozta Kocsis István letartóztatását, a kényszerintézkedés elrendelését ugyanakkor a tábla nem látta szükségesnek.

Az ügyben azért volt szükség új eljárásra, mert a Pécsi Ítélőtábla 2016 májusában a Kaposvári Törvényszék korábbi elsőfokú döntését a bizonyítékok “súlyosan okszerűtlen mérlegelése” miatt négy vádlott vonatkozásában nem találta megalapozottnak. Egy vádlott elhunyt az eljárás alatt, egy másikra vonatkozó felmentő ítélet már korábban jogerőssé vált – tette hozzá az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.
Hirdetés

Hírek

A jegybank az Impact Alapkezelő engedélyét visszavonta.

Megszüntette tevékenységét az Impact Alapkezelő - közölte az MTI-vel pénteken a Duna House Holding Nyrt., amelynek 100 százalékos tulajdonában áll az alapkezelő.

Duna Napok – Három napig Torockó a világ magyarságának központja

A néptánc, a népzene, a népi kultúra lesz idén...

Tudta? Van Horvátországnak másik arca is

A Karl May regények hőse, Winnetou generációk óta éli tovább kalandjait nemcsak a könyvek lapjain, hanem a legendás filmadaptációk révén is. Kevesen tudják azonban, hogy a vadnyugat sziklás tájai és folyói valójában nem az amerikai kontinensen, hanem sok esetben Horvátország festői vidékein elevenedtek meg.

A Hortobágyi Csárdában lett hungarikum a csárda

Hungarikummá nyilvánították a csárdát és a badacsonyi kéknyelűt a Hungarikum Bizottság hortobágyi ülésén.

Majd júliusban jön a magyar dinnye, késik a dinnyeszezon

A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz komoly fejtörést okozott a gazdálkodóknak.

Illegális szociális otthonokat számolt fel a NAV

Két illegális szociális otthon működésének vetett véget a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Hajdú-Bihar vármegyében, ennek köszönhetően az idős lakók ma már biztonságban, méltó körülmények között, szakemberek gondozásában élnek

Áprilisban 1,4 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

2025 áprilisában a kivitel volumene 2,3 százalékkal, a behozatalé 0,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakának volumenétől.

Mennyit kereshetnek a diákmunkások?

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,