Kezdőlap Hírek Állatvilág. 1200 fajt fegyeget kihalás, a legtöbbet az ember miatt
No menu items!

Állatvilág. 1200 fajt fegyeget kihalás, a legtöbbet az ember miatt

A világ több mint 1200 állatfaját fenyegeti a kihalás élőhelyeik több mint 90 százalékában – idéz egy új kutatást a The Guardian online kiadása.

Az ausztrál Queenslandi Egyetem és az amerikai Wildlife Conservation Society vadvédő szervezet tudósai feltérképezték a madarakat, emlősöket és kétéltűeket fenyegető veszélyeket, hogy megállapíthassák, élőhelyük mekkora részét sújtják a fajpusztulás ismert tényezői.

A PLOS Biology című tudományos lap friss számában közzétett tanulmányt ugyanaz a csoport készítette, amelyik kimutatta, hogy a világ megmaradt vadonjainak 70 százalékáért csupán öt ország felelős.

Az új kutatás feltérképezte, hol vannak a gócpontok, amelyeket leginkább fenyeget a mezőgazdaság, az urbanizáció, az éjszakai fények, a vízi és szárazföldi utak, a vasutak és a népsűrűség, valamint hol vannak az érintetlen területek, ahogy a fenyegetések elől menedéket találhatnak a fajok.

Azt találták, hogy a vizsgált vadon élő fajok többségének élőhelyén a fenyegetés “kiterjedt” volt, ami “erősen leszűkítette azt a területet, “ahol fennmaradhat a faj”.

Aggasztónak ítélték 1237 faj – a vizsgált fajok majdnem negyedének – helyzetét, ezek egyedeinek több mint 90 százalékát sújtják az ismert fenyegetések.

A legrosszabb helyzetben 395 faj – a vizsgált fajok 7 százaléka – van, ezeket legalább egy súlyos veszély fenyegeti minden élőhelyén.

A veszélyek leginkább az emlősökre leselkednek, fajaik 52 százalékánál okoztak populációcsökkenést az említett tényezők.

Nem térképezték fel két nagy veszély, a betegségek és a globális felmelegedés hatásait, mert ezek minden fajt fenyegetnek.

Az emberi tevékenység hatásai a vizsgált szárazföldi fajok 84 százalékát sújtják.

A leginkább érintett öt ország Délkelet-Ázsiában volt, Malajzia után Brunei és Szingapúr következett a toplistán.

A legnagyobb területű “menedékek” szintén Délkelet-Ázsiában, valamint Amazónia őserdeiben, az Andok egyes részein és a Nyugat-Afrikai Libériában találhatók.

James Allan, a tanulmány vezető szerzője, a Queenslandi Egyetem doktori hallgatója szerint van ok az optimizmusra, hiszen “környezetvédelmi intézkedésekkel az összes vizsgált fenyegetés megállítható”. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mindenki fellélegezhet: megszületett a kereskedelmi béke az EU és az USA között

Az USA és az EU széles körű, 15 százalékos...

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.

Pszichológiai manipulációval csalják csapdába a felhasználókat

Pszichológiai manipulációval (social engineering) csalják csapdába a kiberbűnözők a felhasználókat adatszerzés céljából, az ESET legújabb kiberfenyegetettségi jelentése szerint például robbanásszerűen terjed a hamis hibaüzenetekkel támadó ClickFix kártevő, amely az adathalászat után a második leggyakoribb módszer a megtévesztésre, és az összes blokkolt kibertámadás csaknem 8 százalékát teszi ki.
Hirdetés

Hírek

Már több mint 10 millió turista érkezett az országba

Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10 milliót, már most Magyarország népességét meghaladó vendégforgalmat bonyolított a turisztikai szektor.

Magyarország a GDP mintegy 5 százalékát fordítja a családok támogatására

A kormány számára a magyar családok támogatása az első, ennek érdekében Európa legbőkezűbb családtámogatási rendszerét hozta létre, amelyet 2025-ben és 2026-ban is tovább bővít. Az eddigi családpolitikai intézkedéseknek köszönhetően 200 ezerrel több magyar gyermek született ahhoz képest, mintha a 2010 előtti negatív trendek folytatódtak volna.

Júniusban 4 millió 679 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma

2025 júniusában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 679 ezer főt tett ki. A munkanélküliek száma 212 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,3 százalék volt

Csökkent a meghirdetett állások száma a második negyedévben

Minden vármegyében és Budapesten is kevesebb álláslehetőséget hirdettek meg a vállalatok az idén a második negyedévben, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Erősödött csütörtök estére a forint

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.