Hirdetés
Kezdőlap Hírek Brexit - Mobilalkalmazáson is kérhető a letelepedési engedély
No menu items!

Brexit – Mobilalkalmazáson is kérhető a letelepedési engedély

Országos kampányt indított a brit kormány, arra biztatva a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárokat, hogy folyamodjanak letelepedett státusért a hétvégén elinduló engedélyezési rendszer használatával, amely mobilalkalmazáson keresztül is elérhető.

A konzervatív párti brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik már törvényesen és életvitelszerűen Nagy-Britanniában laknak, a brit EU-tagság megszűnése után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett státusért kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.

Az engedélyezési rendszer több próbaüzem után március 30-án indul teljes körűen.

Caroline Nokes, a belügyi tárca bevándorlásügyi államtitkára közölte: a kampányfelhívások országszerte hatezer helyszínen lesznek láthatók, beleértve az összes brit nagyvárost.

Az államtitkár tájékoztatása szerint a köztéri óriásplakátokon látható felhívásokat a rendszer indulása után figyelemfelkeltő módon összeállított televíziós és rádiós reklámok egészítik ki, és ugyanezek a hirdetések megjelennek a közösségi portálok felületein is.

Caroline Nokes szerint a cél az, hogy a külföldi EU-állampolgárok úgy érezzék: Nagy-Britanniában továbbra is szívesen látják őket, és a brit kormány szeretné, ha maradnának.

A kampány első szakasza, amelyre a kormány 3,75 millió fontot (csaknem 1,4 milliárd forintot) fordított, egy hónapig tart, de London a következő két évben is tervez hasonló tájékoztató tevékenységeket, biztosítandó, hogy a külföldi EU-állampolgárok pontosan értsék, mi a teendőjük a letelepedett státus megszerzése végett.

A kampány angol nyelven folyik, de online felületeken elérhető lesz a tartalom az Európai Unióban honos összes nyelven – áll a belügyminisztérium hétfői tájékoztatásában.

A tárca beszámolója szerint a kérvényezési rendszer tavaly augusztus óta alapos próbákon esett át, és e próbaidőszakokban is már csaknem 200 ezren megkapták a további nagy-britanniai tartózkodást biztosító letelepedett státust.

A rendszer sikeres működése érdekében a belügyminisztérium több mint 1500 fős alkalmazotti gárdát toborzott kifejezetten a folyamodványok elbírálására, és új központot alakított ki a telefonon, emailben és online felületeken érkező megkeresések, kérdések feldolgozására.

Forrás: gov.uk

A kérelmet a legegyszerűbben a külön e célra kifejlesztett mobilalkalmazásEU Exit ID Document Check App – használatával lehet benyújtani, de akik nem akarják vagy nem tudják ezt az alkalmazást használni, postán is elküldhetik a tárcának útlevelüket vagy egyéb személyazonosító okmányaikat.

Theresa May brit miniszterelnök már januárban bejelentette, hogy a korábbi tervekkel ellentétben ingyenes lesz a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok számára a Brexit utáni időre szóló tartós letelepedési engedély kérelmezése, és akik az engedélyezési rendszer próbaüzemeinek időszakban már befizették a díjat, visszakapják pénzüket.

Az eredeti tervek alapján a letelepedési engedélyért folyamodó felnőtteknek 65 font (24 ezer forint), a 16 évnél fiatalabbaknak 32,50 font eljárási díjat kellett volna fizetniük.

Caroline Nokes belügyi államtitkár hétfői tájékoztatójában megerősítette: a Nagy-Britanniában élő és maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak csak annyi a feladatuk, hogy igazolják személyazonosságukat és azt, hogy életvitelszerűen Nagy-Britanniában élnek. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.

Az államtitkár hangsúlyozta: a külföldi EU-állampolgároknak legalább 2020. december 31-éig lesz idejük tartós nagy-britanniai letelepedésük engedélyeztetésére, akár életbe lép a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit tartalmazó megállapodás, akár nem. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Hírek

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.

Nekünk is van jégszobrunk: a Magyar Képzőművészeti Egyetem előtt

120 kilós jégtömb, négy óra munka, jégperzselés, minimalista fej, nagy hideg. Wessel Martin szobrászhallgató jégszobra megtekinthető az MKE főbejáratánál, amíg el nem olvad.

Csaknem 150 közös akciót tartott a BKK és a BRFK tavaly

A BRFK, a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) munkatársai a közösségi közlekedési járatok mellett egész évben figyelemmel kísérték a buszsávok szabályos használatát.

Nemzetközi startupok jelentkezését várja Bécs

A program egyik kulcseleme a mentorálás, amelynek záróeseménye a ViennaUP, Bécs éves startupfesztiválja. A rendezvény 2026. május 18–22. között közel tizenötezer vállalkozót, befektetőt és döntéshozót vonz a városba.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás