Kezdőlap Agrár Országjárás. Téma az agrárium - a versenyképesség, a támogatás
No menu items!

Országjárás. Téma az agrárium – a versenyképesség, a támogatás

Olyan szabályozást kell kialakítani, amely lehetővé teszi, hogy a támogatás a legszerűbben és a leggyorsabban jusson el a gazdákhoz – hangzott el azon a tájékoztatón, ahol bejelentették: országjárásra indultak a mezőgazdasági szakemberek.

Az országjáráson Nagy István agrárminiszter is részt vesz. A téma, a magyar mezőgazdaság és a gazdák versenyképességének növelése. A szakmai előadások célja az is, hogy közvetlenül kérjék ki az agráriumban élők véleményét, és velük együtt vitassák meg a fontos kérdéseket.

Nagy István

Magyarországon több mint 500 ezer család él az agrárgazdaságból, ők kiemelt, fontos társadalmi csoportot képviselnek – közölte Nyitrai Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott Nagy István agrárminiszterrel tartott sajtótájékoztatóján.

Nagy István elmondta, hogy az országjáráson megvitatják, miként lehet még versenyképesebb a magyar mezőgazdaság.

Nyitrai Zsolt kitért arra, hogy a május 26-i európai parlamenti választás egyértelmű tétje megvédeni a magyar földet, a magyar gazdákat. Fontosnak nevezte, hogy olyan magyar képviselők legyenek az Európai Parlamentben, akik meg tudják védeni a magyar földet, a magyar gazdákat.

Jakab István

A sajtótájékoztatón a miniszterelnöki megbízott ismertette, hogy az agrár országjáráson az előadók között lesz Nagy István agrárminiszter, Farkas Sándor, Kis Miklós, Feldman Zsolt, Zsigó Róbert, az Agrárminisztérium államtitkárai, Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke, , a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke, Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Turi-Kovács Béla országgyűlési képviselő, Erdős Norbert EP-képviselő.

Nyitrai Zsolt elmondta, hogy elkészült a Szövetségben a magyar gazdákért című tájékoztató kiadvány, amelyben bemutatják a közösen elért eredményeket.

Nagy István agrárminiszter az MTI jelentése szerint kiemelte, a kiadványban összefoglalták a magyar agráriumban közösen elért sikereket, az országjáráson pedig a további együttműködés kérdéseit vitatják meg, hogy minél versenyképesebb legyen a magyar mezőgazdaság.

Az agrárium versenyképességének elemei között említette a miniszter a digitalizáció széles körű elterjedését, alkalmazását, az öntözést, a fiatal gazdatársadalom erősítését.

Nagy István felidézte, hogy az Európai Unió az agrárium jövőjét alapjaiban befolyásoló fontos döntések előtt áll, javában zajlanak a tárgyalások a 2021-2027 évi agrártámogatások szabályairól, a rendelkezésre álló források nagyságáról. Az Európai Bizottság a közös agrárpolitika (KAP) forrásainak csökkentésével igyekszik fedezetet teremteni más problémák, köztük a migráció kezelésére – hívta fel a figyelmet.

Az agrárminiszter kijelentette, a kormány határozottan kiáll a nemzeti érdekek védelméért, és elfogadhatatlannak tartja a közös agrárpolitikai források csökkentését, mivel ez komoly kockázatot jelentene. Példaként említette, hogy emelkednének az élelmiszerárak, szűkülne a választék, romlana a minőség, az élelmiszerbiztonság.

A közös agrárpolitikának továbbra is a gazdák érdekeit kell szolgálnia, és olyan szabályozást kell kialakítani, amely lehetővé tenné, hogy a támogatás a legszerűbben és a leggyorsabban jusson a gazdákhoz – hangsúlyozta Nagy István.

A miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a gazdatámogatás megvédéséről szóló petíciót eddig 146 567-en írták alá, ebből 11 ezren online. A gazdatársadalom megértette a tétet, mert ha az Európai Bizottság javaslata megvalósulna, akkor a földalapú támogatás 16,5 százalékkal, a vidékfejlesztési több mint 26 százalékkal csökkenne – mondta Nagy István.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel
Hirdetés

Hírek

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján a szerdán végződött kétnapos monetáris politikai ülésén.

Transzferárral trükközött a cég

A transzferárak kijátszásával próbált 340 millió forintnyi áfát visszaigényelni egy cég, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a kiutalás előtti ellenőrzésen feltárta a súlyos szabálytalanságot.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.