Kezdőlap Hírek Kutatási célú bálnavadászat. 72 nap alatt 333 bálna a japán mérleg
No menu items!

Kutatási célú bálnavadászat. 72 nap alatt 333 bálna a japán mérleg

Az idei halászat befejeztével visszatértek a bálnavadász hajók Japánba, a 72 napos bálnavadászaton az öt hajó 333 csukabálnát ejtett el az Antarktisz környéki vizeken “tudományos célokból” – közölte a japán halászati hivatal.

A japán kormány a kereskedelmi célú bálnavadászatot 1988-ban hivatalosan leállította az Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság (IWC) moratóriumával összhangban. Azóta “kutatási célú” bálnavadászatot folytatnak, ezt ugyanis lehetővé teszi az egyezmény.

Pénteken újabb bálnavadász flotta indult útnak, hogy a Japán vizeken 127 csukabálnát ejtsen el. A kormány szerint ez lesz az utolsó “tudományos célú bálnavadász misszió”, mielőtt kivonulna az IWC-ből, és júliusban, 31 év után először újra elindítaná a kereskedelmi célú bálnavadászatot.

A japán bálnavadászok egyesülete januárban be is jelentette, hogy hajóik egy csoportja július 1-jén fut ki a tengerre, egy nappal azután, hogy a szigetország hivatalosan is kiválik a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottságból (IWC).

1986 óta Japán 8201 csukabálnát ejtett el az antarktiszi vizeken, de az utóbbi években visszafogta magát az egyre hangosabb nemzetközi tiltakozások hatására és azért, mert csökkent Japánban a bálnahús iránti kereslet.

Manapság a bálnahúst főleg az idősebb japánok fogyasztják nosztalgiából. Bálnavédők szerint lehetséges, hogy a bálnavadászat hosszabb távon nem bizonyul jó üzletnek, mert a fiatal japánok már nem igazán tekintenek élelemként a bálnára. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
Hirdetés

Hírek

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki

A gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal meghaladta a 2024. második negyedévit

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2025 második negyedévében a nyers adatok szerint 0,1, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,2 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...