Hirdetés
Kezdőlap Hírek Trump: jól haladnak a kereskedelmi tárgyalások - titkosszolgálat a Huawei ellen
No menu items!

Trump: jól haladnak a kereskedelmi tárgyalások – titkosszolgálat a Huawei ellen

A Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások jól haladnak, de Amerika csak “nagyszerű megállapodást” hajlandó aláírni – mondta Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban újságíróknak, néhány órával azelőtt, hogy fogadta Liu He kínai miniszterelnök-helyettest.

"...remekül haladnak a tárgyalások" - fogalmazott Trump.

Washington és Peking hónapok folytat kereskedelmi vitát: az Egyesült Államok a kínai gazdasági és kereskedelmi gyakorlat gyökeres megváltoztatását, Kína pedig a termékeire kivetett amerikai vámok eltörlését akarja elérni.

Donald Trump délután a Fehér Házban fogadja a kínai tárgyalódelegáció vezetőjét, Liu He miniszterelnök-helyettest: Amerikai sajtóhírek szerint ekkor jelentenék be az újabb amerikai-kínai csúcstalálkozót. A Fehér Ház neve elhallgatását kérő tisztségviselője azonban azt nyilatkozta több amerikai lapnak is, hogy ilyen bejelentés nem lesz.

Myron Brilliant

A The Wall Street Journal című lap csütörtöki elemzése szerint a tárgyalások végső szakaszba jutottak. Igaz, Myron Brilliant, az amerikai Kereskedelmi Kamara alelnöke azt nyilatkozta a lapnak, hogy arra számítanak, a héten még nem születik meg az eredetileg március végére várt megállapodás.

A Trump-Liu találkozó előtt jelentette be a tekintélyes bostoni műegyetem, a Massachusetts Institute of Technology (MIT), hogy megszakít minden kapcsolatot a kínai Huawei telekommunikációs óriáscéggel és annak amerikai leányvállalatával. A Huawei ellen az amerikai hatóságok vizsgálatot folytatnak az Irán ellen hozott szankciók megsértésének gyanúja miatt.

Alex Solomon helyettes államügyész egy New York-i bíróságon elmondta: szövetségi engedéllyel végzett titkosszolgálati megfigyelés nyomán bizonyítékokat gyűjtöttek arra, hogy a Huawei valóban megsértette az Irán elleni amerikai szankciókat. Solomon közölte: az amerikai kormányzat csütörtökön bírósági úton értesítette a Huaweit is a megfigyelésekről és a bizonyítékokról./MTI/

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések