trump
A dánok nem adják Trumpnak Grönlandot
Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy lemondja dániai látogatását mert "a sziget eladásáról nem akar tárgyalni az európai fél".
Trump: jól haladnak a kereskedelmi tárgyalások – titkosszolgálat a Huawei ellen
A Kínával folytatott kereskedelmi tárgyalások jól haladnak, de Amerika csak "nagyszerű megállapodást" hajlandó aláírni - mondta Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban újságíróknak, néhány órával azelőtt, hogy fogadta Liu He kínai miniszterelnök-helyettest.
Amerika: a Marriott-tól kínai hackerek loptak félmilliárd adatot
A Marriott szerint az adathalászok 327 millió vendég esetében hozzáférhettek az útlevél adatokhoz, emellett telefonszámokhoz és e-mail címekhez is. A többi érintett esetében a hackerek a bankkártya adatokat is megszerezhették.
Huawei-vezető őrizetben. Kilöveti az amerikai techlobbi a Huaweit?
Nagyvadat, a Huawei-t készül kilőni a Trump-kormányzat a telekommunikációs globális óriásvállalat alelnökének, Wanzhou Mengnek a letartóztatásával. A jelek szerint már teljes erővel tomboló kínai és amerikai kereskedelmi háború. Az sem kizárható, hogy az övön aluli ütéssel amerikai versenytársai akarják tönkretenni a Huaweit. Az Irán elleni amerikai szankciók megsértése a vád – véli a Bloomberg.
Kereskedelmi szövetség Japán és az EU között – Trump lehet a vesztes?
Aláírták az átfogó szabadkereskedelmi megállapodást az Európai Unió és Japán vezetői kedden Tokióban, ami a felek reményei szerint ellensúlyozza a Donald Trump amerikai elnök kereskedelempolitikája által szabadjára engedett protekcionista erőket.
Kereskedelmi háború – az autóipar került a célkeresztbe
Amerika kereskedelmi háborúja világméretűvé vált. Az érintett áruk kiválasztásában kezdetben a politika és a szimbolika játszott szerepet, azonban az acélt és alumíniumot terhelő büntetővám az amerikai kontinens országaira, majd Kínára is kiterjedt. Trump elnök következő célpontja az autóipar lehet.
Friss
KSH: 559 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet
Júliusban a kivitel volumene 3,2 százalékkal nőtt, míg a behozatalé 5,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz viszonyítva. Az aktívum 559 millió euró volt, az egyenleg 1,9 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest.
Október elején rendezik a 27. Erdők Hetét
Országszerte több mint száz programmal várják az erdészetek a fák világa iránt érdeklődőket 2023. október 2-8. között, a hagyományos Erdők Hetén.
Elindult a Wizz Air első járata Budapestről Koppenhágába
A Wizz Air elindította első közvetlen koppenhágai járatát Budapestről.
A heti várható: Az ipari termelésről, a kiskereskedelmi forgalomról és a szálláshelyekről is lesznek adatok
Kedden jelenik meg a kormányzati szektor második negyedévi egyenlege.
Hírek
Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár
A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.
Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos
Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.
Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér
A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.
A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban
Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.
Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok
A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.
Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék
Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában
Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden
Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.
Gazdaság
Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást
Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.
Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása
felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.
Devizapiac – Gyengült a forint
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.