Kezdőlap Pénzvilág Geo-blocking: decembertől tilos a vevők hátrányos megkülönböztetése
No menu items!

Geo-blocking: decembertől tilos a vevők hátrányos megkülönböztetése

Tilos a vevők  hátrányos megkülönböztetése az Európai Unióban az állampolgárságuk vagy lakóhelyük alapján. A decemberben érvénybe lépő geo-blocking rendelet előírja, hogy a kereskedőknek az interneten kinált terméket minden tagállamban elérhetővé kell tenniük. A szankciókról itthon még vitatkoznak.

Az EU-n belül 2015-ben kezdődött a vita a geo-blockingról, ami a többség véleménye szerint diszkriminatív, hiszen megakadályozza az online vásárlást végző vevőket abban, hogy egy másik tagállamban elérhető honlapon keresztül termékekhez vagy szolgáltatásokhoz férjenek hozzá, illetve termékeket vagy szolgáltatásokat vásároljanak.

A három esztendeje húzódó egyeztetések után elfogadott rendelet decembertől megtiltja a vevők indokolatlan és hátrányos megkülönböztetését az állampolgárságukra, lakóhelyükre, vagy letelepedési helyükre hivatkozva. Vagyis az év végétől minden EU-s kereskedőnek ki kell szállítania a vevő által interneten vásárolt terméket, tekintet nélkül arra, hogy a vevő melyik tagállamban él. Hasonló lesz a helyzet az olyan online vásárolt szolgáltatások esetében is, mint például a weblap menedzsment vagy a tűzfal szolgáltatás.

A rendelet azt is tiltja, hogy a kereskedők olcsóbban, kedvezményesebben kínálják termékeiket vagy szolgáltatásaikat a saját tagállamukban élőknek, mint más EU-s állampolgároknak – legyen az szálláshely-szolgáltatás, autókölcsönzés, vagy éppen jegyárusítás.

De a jogszabály a fizetési módokkal kapcsolatban sem tűr majd megkülönböztetést: bár a kereskedők továbbra is eldönthetik, hogy mely fizetési módokat fogadják el, ezt diszkriminációmentesen kell biztosítaniuk szerte az Unióban.

A digitális egységes piaci stratégia kialakításában kulcsszerepet játszó rendelet tehát elfogadásra került, ám a benne foglaltak kikényszerítéséért minden tagállam maga felel. Magyarországon jelenleg még nem történt meg a hatóság kijelölése, sőt egyelőre még az sem ismert, hogy a rendelet szabályainak megsértése milyen szankciókat von maga után a decemberi hatályba lépést követően.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.
Hirdetés

Hírek

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.

Az államalapítás és az új kenyér a magyarság megmaradásának jelképe

A föld ezer esztendeje megtart minket, hazát és életet ad, ezért az államalapítás ünnepe és az új kenyér megszegése a magyarság megmaradásának jelképe - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az államalapító Szent István ünnepe alkalmából tartott kitüntetési ünnepségen, hétfőn, a Pesti Vigadóban.

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.