Kezdőlap Hírek Assange-ügy - Összeesküvés miatt vádat emeltek a WikiLeaks alapítója ellen 
No menu items!

Assange-ügy – Összeesküvés miatt vádat emeltek a WikiLeaks alapítója ellen 

Az Egyesült Államokban számítógépes behatolás érdekében elkövetett összeesküvés miatt vádat emeltek Julian Assange, a WikiLeaks alapítója ellen – jelentette be közleményében az amerikai igazságügyi minisztérium.

A tárca közlése szerint a 47 éves Assange letartóztatására Londonban amerikai kérésre, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság között érvényben lévő kiadatási egyezmény értelmében került sor.

Washington az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb számítógépes támadásával vádolta meg a WikiLeaks portál alapítóját, aki 2010-ben az amerikai kormányzati számítógéprendszerről több százezer titkosított információt – köztük az afganisztáni és az iraki háborúval kapcsolatos dokumentumokat – lopott el és szivárogtatott ki. Ebben az amerikai hadsereg volt hírszerzési elemzőjével, Chelsea Manninggel működött együtt

Chelsea Manningműködött együtt.

Az igazságügyi minisztérium szerint Manningnek – hírszerzési elemzőként – hozzáférése volt a számítógépes rendszerhez, letöltötte a titkosított információkat, és továbbította a WikiLeakshez. Assange – állapította meg a tárca – nemcsak fogadta az információkat, hanem “aktívan bátorította Manninget további információk küldésére”.

Ennek alátámasztására közleményében a minisztérium idézett is egy üzenetváltást Assange és Manning között. Ebben Manning közli a WikiLeaks működtetőjével, hogy a letöltött dokumentumokkal a maga részéről befejezte az adatlopást, mire Assange azzal válaszolt, hogy tapasztalatai szerint “a kíváncsi szem soha nem lakik jól”.

Ha bűnösnek találják, Julian Assange öt évig terjedő börtönbüntetésre számíthat.

Az előző amerikai elnök, Barack Obama kormányzata nem indított eljárást a WikiLeaks ellen, mert megítélése szerint a kiszivárogtató portál tevékenysége újságírói munka volt. A sajtó- és szólásszabadságot pedig az amerikai alkotmány első kiegészítése védelmezi.

Már el is Ítélték? A vádemelés Amerikában megtörtént.

A WikiLeaks alapítója 2012-ben kapott menedéket Ecuador londoni nagykövetségén, miután Svédország a kiadatását kérte egy nemi erőszak ügyében folytatott eljárásában. A svéd hatóságok később, 2017-ben ejtették az ügyet, mert Assange diplomáciai mentessége miatt nem adhattak ki ellene európai letartóztatási parancsot.

Assange letartóztatása után az amerikai sajtó idézte Lenín Moreno ecuadori elnök nyilatkozatát Assange menedékjogának megvonásáról, valamint az Assange-ot védelmező orosz álláspontot is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás