Kezdőlap Hírek Budapest-Belgrád vasútvonal: kihirdették a tender győztesét
No menu items!

Budapest-Belgrád vasútvonal: kihirdették a tender győztesét

Eredményesen végződött a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítására kiírt tender – nyilatkozta Szijjártó Péter Pekingben. A győztes egy kínai-magyar konzorcium, a kínált ár elfogadható a külgazdasági és külügyminiszter szerint.

A tárcavezető a közmédiának elmondta: május 25-ig megkötik a kivitelezési szerződést, amely akkor lép hatályba, amint a kínai Eximbank és a magyar kormány közötti hitelszerződésről is sikerül minden részletben megegyezni, ami várhatóan nyár közepéig megtörténik. A hatálybalépéstől számított öt éven belül pedig a teljes beruházás lezárulhat.

Hozzátette, a tervek szerint az év végén, 2020 elején kezdődhet a kivitelezési munka.

Szijjártó Péter kiemelte: a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal felújításával Magyarország kínálja majd a kínai áruk leggyorsabb szállítási útvonalát Délkelet- és Nyugat-Európa között.

A pekingi tárgyalásokon több fontos megállapodás született. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsõdi Balázs

A miniszter az MTI-nek arról is beszélt, hogy Magyarországnak nyitott gazdaságú, exportorientált országként alapvető érdeke, hogy a világkereskedelem minél szabadabb legyen. Mivel mára a világkereskedelem talán legerősebb szereplője Kína, a magyar gazdaság teljesítménye szempontjából kiemelt fontossága van a magyar-kínai kereskedelmi kapcsolatoknak – mondta.

Ezért is nagy jelentőségű az a megállapodás – folytatta -, amelynek értelmében lehetőség nyílik a csirke- és a pulykahús Kínába exportálására. Emlékeztetett, hogy az elmúlt egy évben komoly gondot okozott a madárinfluenza és a sertéspestis jelentette állategészségügyi probléma, amelynek nyomán a magyar élelmiszeripari export drámaian visszaesett. A mostani megállapodás ezt kiegyensúlyozhatja – jelezte.

Fontos megállapodás született továbbá arról, hogy a kínai és a magyar kormány közös munkacsoportot hoz létre a korlátozásoktól mentes kereskedelmi környezet létrehozása érdekében – közölte Szijjártó Péter.

Megállapodást írtak alá a két ország közötti digitális fejlesztések területén történő együttműködésről is, a kínai vállalatok ugyanis vezető szerepre tettek szert a mesterséges intelligencia, a digitalizáció és a modern internetes alkalmazások területén – mondta.

Szijjártó Péter végül kiemelte, hogy Kína és Európa kereskedelmi kapcsolatai egyre dinamikusabban bővülnek, tavaly 604 milliárd eurónyi kereskedelmi forgalmat bonyolítottak le az EU-s tagállamok Kínával, amely folyamatosan növelni akarja az Európába irányuló kereskedelmi tevékenységét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Madárország látogatóközpont nyílt a Sváb hegyen csaknem 600 millió forint főleg hazai, részben uniós forrásból

A Madárország látogatóközpont néven a Sváb hegyen,  a létesítmény  csaknem csaknem 600 millió forint főleg hazai, részben uniós forrásból valósult meg.

A brit kormány 1,5 milliárd font hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt hetek óta nem termelő Jaguar Land Rover beszállítóit

A brit kormány 1,5 milliárd font (670 milliárd forint) hitelgaranciával segíti a kibertámadás miatt csaknem egy hónapja nem termelő Jaguar Land Rover (JLR) nehéz helyzetbe került beszállítóit.

Vidéken is mindenhová elvisszük a nagy sebességű internetet

A 85 milliárd forintos Gigabit Magyarország Programmal minden lakott területen hozzáférhetővé teszik a gigabitképes internetet és az 5G mobilkapcsolatot - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára Facebook-bejegyzésében.

SZÉP-kártya nyáron is kiemelten támogatta a családok pihenését

A SZÉP-kártya nyáron is kiemelten támogatta a családok pihenését: augusztusban 5,5 százalékkal költöttek többet a kártyabirtokosok, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Hirdetés

Hírek

Madárország látogatóközpont nyílt a Sváb hegyen csaknem 600 millió forint főleg hazai, részben uniós forrásból

A Madárország látogatóközpont néven a Sváb hegyen,  a létesítmény  csaknem csaknem 600 millió forint főleg hazai, részben uniós forrásból valósult meg.

Végre újra itt a Kádár korszak a pesti gasztronómiában

Újra várja vendégeit az ikonikus budapesti kifőzde, a Kádár...

SZÉP-kártya nyáron is kiemelten támogatta a családok pihenését

A SZÉP-kártya nyáron is kiemelten támogatta a családok pihenését: augusztusban 5,5 százalékkal költöttek többet a kártyabirtokosok, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Máltai szeretetszolgálat: másfél év alatt száz szociális bérlakásba költöztek be rászoruló családok

Másfél év alatt száz szociális bérlakásba költöztetett rászoruló családokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely a felzárkózó településeken élő, hátrányos helyzetű családok számára nyílt pályázaton teszi elérhetővé, hogy modern, egészséges és tágas otthonok bérlői legyenek - közölte a karitatív szervezet.

KSH: augusztusban a vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit

2025 augusztusában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken közel 2,8 millió vendég 7,3 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 5,2, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál.

NKFH: taxikat, szórakozóhelyeket és vendéglátóhelyeket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság

Taxikat, szórakozóhelyeket és vendéglátóhelyeket ellenőrzött a fogyasztóvédelmi hatóság, a folyamatos ellenőrzések hatására a kifogásolt kereskedői gyakorlatok aránya évről-évre csökken.

Kiemelten kedvező befektetési lehetőséget kínál a kincstár az önkormányzatoknak

Október 1-jétől az önkormányzatok új, versenyképes, a jegybanki alapkamattal megegyező havi kamatozású állampapírba, az új Önkormányzati Magyar Államkötvénybe (ÖMÁK) tudják fektetni szabad forrásaikat. A kizárólag a Kincstárban vásárolható ÖMÁK előnye, hogy a befektetett pénzt nem szükséges hosszú távra lekötni, az összeg bármikor könnyen hozzáférhető a felhalmozott kamattal együtt.

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.
Hirdetés

Gazdaság

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.