Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: egyelőre nem csatlakozunk az eurózónához
No menu items!

Varga Mihály: egyelőre nem csatlakozunk az eurózónához

A 2019-2023-as konvergenciaprogamban a kormány azzal számol, hogy a gazdaság növekedése a következő években is 4 százalék felett bővülhet, a költségvetési hiány az időszak végén nulla százalékra, az adósságráta pedig a GDP 60 százaléka alá csökkenhet – mondta Varga Mihály, aki az euró magyarországi bevezetéséről is szólt.

Varga Mihály szerint még nem jött el az ideje a magyar eurónak. Fotó: PM

A pénzügyminiszter elmondta: a kormány az uniós jogszabályoknak megfelelően elkészítette és április végéig benyújtotta az Európai Bizottságnak a 2019-2023-as konvergenciaprogramot, amely a középtávú költségvetési terveket és makrogazdassági előrejelzéseket tartalmazza, azokat a legfontosabb lépéseket, amelyek stabil és fenntartható növekedést, a versenyképesség javulását eredményezik és elősegítik Magyarország felzárkózását a vezető országokhoz.

A gazdaságpolitikai intézkedések középpontjában továbbra is a családok támogatása, a gazdasági eredmények fenntartása és védelme áll – hangsúlyozta az MTI jelentése szerint Varga Mihály.

A miniszter az euró bevezetésével kapcsolatos tervekről kérdésre azt mondta, a magyar gazdaság jó pályán halad, az államadósság arányának 60 százalék alatt sem kellenie ahhoz, hogy az ország a bevezetés feltételeit teljesítse. Elvileg készen állnak arra, hogy ezta lehetőséget mérlegeljék. A magyar gazdaságpolitikának azonban egyelőre nem szándéka, hogy olyan valutaövezethez csatlakozzon, amely jelenleg is átalakulás alatt áll, változnak a szabályai. A következő években szeretnék még a magyar gazdaság mutatóit javítani, és a helyzettől függővé tenni a csatlakozást – fejtette ki.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot

Két új szállodával bővült az Accent Hotels portfóliója.

Itt a kínai versenyképesség alig rejtett titka  

A kínai gyártók kilencszer több állami támogatást kapnak, mint nyugati társaik - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) számításaiból, amelyek segítenek megmagyarázni az ország teljes dominanciáját oly sok ágazatban, a napelemektől az akkumulátorokon át az acélig.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.