Kezdőlap Mozaik Holland fake news? Huawei-válasz: nem is reagálunk
No menu items!

Holland fake news? Huawei-válasz: nem is reagálunk

A Huawei hozzáfér az egyik holland telekommunikációs cég felhasználóinak adataihoz – írta a De Volksrant című helyi napilap. Az óriáscég úgy reagált: név nélkül nyilatkozó forrásokból származó hírekre nem válaszolnak.

Titkos “hátsó ajtóval” rendelkezik a kínai Huawei az egyik nagy holland telekommunikációs vállalat hálózatában, amelyen keresztül hozzáférhet a felhasználók adataihoz – névtelenséget kérő titkosszolgálati forrásokra hivatkozva.

A Der Volksrant  cikk illusztrációja

Közleményében a kínai távközlési óriáscég meglepődésének adott hangot a jelentéssel kapcsolatban, és arról számolt be, nem fognak reagálni az abban megfogalmazott vádakra, ugyanis azok név nélkül nyilatkozó forrásokból származnak.

A cikk szerint a holland titkosszolgálat (AIVD) vizsgálatot folytat az ügyben, egyebek mellett azt próbálják megállapítani, hogy a biztonsági rés lehetővé tette-e a kémkedést a pekingi kormány számára. Azt nem részletezték, hogy hardveres vagy szoftveres “hátsó ajtóról” van-e szó, és egyáltalán hogyan működik.

Korábban a Huawei egyik szóvivője azt mondta az újságnak, hogy világszerte a helyi törvények betartásával működnek, zárva tartják az ajtót a hálózatukat olyan tevékenységekre felhasználni próbáló kormányok és mások előtt, amelyek sértenék a kiberbizonságot.

Az AIVD nem kívánta kommentálni a De Volksrant cikkét, múlt hónapban ugyanakkor Oroszországot és Kínát megnevezve óva intett attól, hogy “Hollandia olyan államok cégeinek hardvereitől vagy szoftvereitől függjön, amelyek aktív kiberprogramokat folytatnak a holland érdekek kárára”.

A három nagy holland szolgáltató közül a KPN és a VodafoneZiggo nem reagált a lap megkeresésére, míg a T-Mobile/Tele2 azt közölte, hogy nincs tudomásuk semmilyen vizsgálatról.

Stef Blok

A holland kormányzat által megbízott testület vizsgálatot folytat annak érdekében, hogy miként szavatolható a jövőbeli ötödik generációs mobiltávközlési hálózatok (5G) biztonsága.

Stef Blok külügyminiszter szerdán elmondta, hogy hamarosan döntenek arról, részt vehet-e az infrastruktúra kiépítésében a Huawei.

Az Egyesült Államok elnöke rendeletet írt alá, amely nemzetbiztonsági kockázatok esetén lehetővé teszi majd bizonyos külföldi technológiák vásárlásának betiltását az amerikai cégek számára, illetve kulcsfontosságú amerikai technológiák külföldi eladását. Szakértők szerint elsősorban a Huawei és a szintén kínai ZTE van a rendelet célkeresztjében.

Biztonsági megfontolásokból nemrég az Egyesült Államok, majd Ausztrália, Új-Zéland és Tajvan is kizárta az 5G-hálózatok fejlesztéséből a Huaweit, s Japán is erre készül. Washington szerint Peking kémkedésre használhatja fel a vállalat berendezéseit, a vádak arra a kínai jogszabályra hivatkoznak, amely megköveteli a technológiai cégek együttműködését a hírszerző szervekkel. A kínai kormány és a Huawei ezt tagadja. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás