Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kisebb pozitív korrekció indulhat nyitásban
No menu items!

BÉT – Kisebb pozitív korrekció indulhat nyitásban

Kisebb pozitív korrekció indulhat nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán kommentárjában kifejtette: a hangulat továbbra is törékeny maradhat, amelyet elsősorban az amerikai-kínai kereskedelmi háborúval kapcsolatban érkező hírek irányíthatnak.

A hazai vezető részvények közül az OTP árfolyamát egyelőre megtartotta a lélektanilag fontos 12 000 forintos támasz, de ha ez a következő napokban “elesik”, 11 600 forintig eshet vissza a bankpapír árfolyama. A Mol sem tudott talpra állni, esetében 3100 forint közelében található meghatározó támasz. A Richter jegyzését az 5000 forintos szint tartja, de nem lehet kizárni a letörését, ebben az esetben 4800 forint lehet a következő állomás. A Magyar Telekom árfolyamában napon belül pozitív korrekció indult, 420 forintnál található fontos támasz – jelezte a szakértő.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 247,11 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 39 630,71 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt.

A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,38 százalékkal 3136 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,40 százalékkal 12 010 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 424 forintot ért, forgalma 187,8 millió forint volt.

A Richter-papírok 15 forinttal, 0,30 százalékkal 5015 forintra gyengültek, forgalmuk 1,6 milliárd forintot ért el. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás