Kezdőlap Pénzvilág Magyar bankok: erős sokkellenálló-képesség, csökkenő profit

Magyar bankok: erős sokkellenálló-képesség, csökkenő profit

A Magyar Nemzeti Bank közzétette májusi Pénzügyi stabilitási jelentését, amelyből kiderült: a hazai bankrendszer intézményei egy jelentős negatív makrogazdasági sokk esetén is megfelelnének a szabályozói elvárásoknak, ugyanakkor a bankrendszeri profit mérséklődött az előző évi, értékvesztés-visszaírások miatt kiemelkedő szintjéhez képest.

Magyar Nemzeti Bank - Monetáris Tanács , MNB Azüzlet.huA Magyar Nemzeti Bank jelentése kiemeli: a bankok tőkemegfelelési mutatói erős szolvenciáról tanúskodnak, miközben a likviditásfedezeti mutató is bőven a szabályozói elvárások felett helyezkedik el. A magyarországi bankok 2018-ban tovább növelték mérlegfőösszegüket és azon belül a magánszektor felé fennálló hitelállományukat. A hitelintézetek vállalati hitelállománya mintegy 14 százalékkal, háztartási hitelei pedig 7 százalékot meghaladó ütemben emelkedtek az év során. A hitelállomány bővülésének kiegyensúlyozottságát és fenntarthatóságát egyrészt a kedvező gazdasági környezet, másrészt a kiterjedt szabályozói eszközök biztosítják – írták.

A májusi stabilitási jelentés szerint az MNB a háztartások kamatkockázatának mérséklése érdekében ajánlást tett közzé a pénzügyi intézmények számára, míg a kötvénypiac mélyítését a növekedési kötvényprogram elindításával támogatja. A változó kamatozású hitelek relatíve magas aránya miatt az adósok mind a háztartások, mind a vállalatok szegmensében érzékenyek a kamatlábak változására.

A jelentés kitért arra, hogy nem csökkent a nemzetközi makrogazdasági környezetet jellemző bizonytalanság, év elején a globális gazdasági növekedés lassult, ami a növekedésre vonatkozó előrejelzéseken túl átírta az infláció, és a kamatok változásának várható forgatókönyvét is. A jelentősebb jegybankok a változó gazdasági környezet tükrében jellemzően kivárnak a kamatemeléssel, így a korábbiakhoz képest az alacsony kamatkörnyezet tartósabb fennmaradására lehet számítani – közölték. A magyar gazdaságra a legjelentősebb külső kockázatot az eurozóna és azon belül Németország gazdasági növekedésének érdemi lassulása jelenti, ugyanakkor a magyar gazdaság erősödő fundamentumai a korábbinál ellenállóbbá teszik az országot a külső sokkokkal szemben – mutat rá az MNB.

Az MNB rámutat arra is, hogy a budapesti lakáspiac túlfűtöttségének kockázata nőtt, a lakásárak öt év alatt 153 százalékkal emelkedtek. Eközben a lakáspiac esetleges túlértékeltségének bankrendszerre gyakorolt hatását enyhíti, hogy az árak emelkedését nem kísérte a kockázatos, magas hitelfedezeti mutatóval (HFM) jellemezhető hitelek arányának jelentős növekedése. A 70 százalék feletti HFM-mel rendelkező jelzáloghitelek aránya a banki szavatoló tőkéhez viszonyítva töredéke a válság előtti szintnek, így egy esetleges lakáspiaci sokk hatására kisebb valószínűséggel alakulna ki negatív irányú önerősítő spirál a bankrendszer és a lakáspiac között.

Elemezték azt is, hogy a bankrendszeri profit mérséklődött az előző évi, értékvesztés-visszaírások miatt kiemelkedő szintjéhez képest. Az értékvesztés felszabadítása érdemben növelte az elmúlt évek eredményét, azonban 2018 végére ez a hatás kifulladni látszik. A korábbi tartalékok visszaírása eltakarta azt, hogy a strukturális – hosszabb távon is fenntartható – banki profit az elmúlt két évben látott szintnél érdemben alacsonyabb. A fenntartható profitabilitás növeléséhez továbbra is kiemelten fontosnak tartják a költséghatékonyság javulását, amelyet a költségcsökkentő lépéseken (digitalizáció, konszolidáció) túl a hitelállomány bővülése is jelentős mértékben támogathat – írta az MNB. (MTI)

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Hírek

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.